A nyerő attitűd kimunkálása és a gátló tényezők feloldása

A nyerő attitűd kimunkálása feltétlenül szükséges az online kereskedésben ahhoz, hogy pozitív eredményeket érhessünk, és nem elég csak a technikai ismeretek elsajátítása, vagy ha megtanuljuk értelmezni, és megérteni a piaci mozgásokat – azaz jó elemzővé válunk. Ezek persze elengedhetetlen részei a sikernek, mivel ha nem vagyunk a megfelelő technikai tudás birtokában, akkor nincs mire építkezni, nincsenek kiindulási és tájékozódási pontok a piac dzsungelében.

Amikor megvannak a kereskedéshez szükséges ismereteink, akkor a következő lépcsőfok, hogy a tanultakból létrehozzuk a kereskedési stratégiánkat – rendszerünket –, és kezdetét vegye az érdemi munka és a gyakorlás. Hogy a stratégiát mi alkotjuk, vagy mástól tanuljuk, az nem számít, a lényeg, hogy higgyünk benne, ismerjük ki alaposan a szabályait, és képesek legyünk azonosulni velük. Az is teljesen rendben van, ha a mástól átvett szisztéma bizonyos pontjait magunkra igazítjuk, azaz eltérünk az eredeti koncepciótól. Tulajdonképpen az ilyen kisebb-nagyobb változtatások után lesz valóban a miénk, de ami lényeges, hogy a kereskedés közben, ötletszerűen már ne térjünk el az általunk lefektetett szabályoktól. Lehet változtatni a szabályokon, és akkor az lesz az új szabály, de ez nem azt jelenti, hogy minden vesztes ügylet után át kellene dolgozni a szisztémát.

Lehetőleg a szabályrendszered minden egyes eleme írásban legyen lefektetve, így nem fordulhat elő, hogy megcsal az emlékezeted. Azzal, hogy leírod, további nyomatékot adsz neki, emellett még jobban be fog vésődni az elmédbe.

Nagyon sokan nem veszik komolyan azt az intelmet, miszerint a siker záloga nyolcvan százalékban a helyes pszichológián, és a maradék húsz százalék a technikán és a gyakorláson múlik. Pedig akik minderre felhívják a figyelmet, ők hosszú évek – évtizedek – óta kereskednek. A legtöbben mégis csak legyintenek a jó tanácsokra, talán mert abban bíznak, hogy ők lesznek az üdítő kivételek, akikre mindez nem vonatkozik.

A profivá válás nem a technikai ismeretek elsajátítása miatt húzódhat el, hanem a számos pszichés akadály miatt, amelyek egyénenként igen változatosak lehetnek. Mivel nem vagyunk egyformák, így személyenként eltérő, hogy kinek mennyi akadályt kell lebontania, és nem lehet tudni, hogy mennyi időbe telik a profi szint elérése. A bennünk rejlő pszicho csapdák között van sok általános és jól behatárolható, ám egyénenként jóval árnyaltabbak azok a mentális akadályok, amelyeket le kell küzdeni. Minden bizonnyal léteznek olyan emberek, akik születésüktől fogva kivételes lelki alkattal bírnak, és számukra nem adódnak különösebb pszichés nehézségek a kereskedésben, ám véleményem szerint ők nagyon kevesen lehetnek.

Ahhoz, hogy megkezdődhessen a belső munka, szükségesek a fent leírt technikai ismeretek és a belőlük létrehozott kereskedési rendszer. Hogy miért? Mert csak akkor tudjuk felderíteni, és azonosítani azokat a mélyen dolgozó, és a sikerünket gátló tényezőket, amelyek arra késztetnek minket, hogy valamilyen formában megszegjük azt a szabályrendszert, amely alapján elkezdünk kereskedni. Ezek a szabályszegések igen sokfélék lehetnek, de a kereskedési rendszerünknek köszönhetően mindig tetten érhetők, így ezeken elindulva vissza lehet fejteni a ránk jellemző hibák forrását.

A felszínről kell elindulnunk ahhoz, hogy megtaláljuk az újra és újra megismétlődő probléma gyökerét. Csak abban az esetben szüntethetjük meg, ha végigmegyünk az alábbi folyamaton, amely minimum négy lépcsőből áll. Persze könnyen lehet, hogy a négynél több fok is adódik attól függően, hogy a kérdéses probléma mennyire összetett, illetve milyen bonyolult annak önvédelmi rendszere.

Az akadály azonosításához, és megtalálásához van segítségünkre a szabályrendszerünk, mert az képes megláttatni velünk, ha megkerüljük vagy vétünk ellene, illetve azt is, hogy nem nyitunk ügyletet annak ellenére, hogy minden feltétel és szignál adott a piacra lépéshez, azonban valamilyen gátló emóció miatt mégsem tesszük meg – és ez is hiba.

Tipikus hibák (a teljesség igénye nélkül):

Miután elkövetted a hibát, vizsgáld meg, hogy mi késztetett arra, hogy felülírd a szabályrendszered. A fenti példákban a tipikus hibák után zárójelben láthatod, amiből a hibázás származhat. Ez lehet érzelem, figyelmetlenség, vagy valami más. Persze jóval árnyaltabb is lehet a kép, mert egy visszatérő hiba több különféle érzelemből is fakadhat, azonban mindenkinek magának kell kideríteni, hogy esetében melyik lehet a legfőbb mozgatóerő. A belső munka az, hogy megfigyeled az érzéseid és meghallod a belső hangod. Ez is egy ilyen gyakorlat.

A példa kedvéért vegyük a fenti felsorolásból a legelsőt: a belépési szignálok ellenére sem nyitsz pozíciót. Nagy valószínűséggel ilyenkor a félelem gátol a cselekvésben. Nem szerencsés, ha engedünk az érzelmeinknek – hogy zsinóron rángassanak minket –, és azok szerint cselekszünk. Azonban hosszú távon az sem megoldás, hogy minduntalan elnyomjuk őket, mert az frusztrációhoz és stresszhez vezetne. Az érzelem megjelenése felhívja valamire a figyelmet, tehát a figyelmen kívül hagyása vagy az elfojtása nem oldja meg a problémát, és nem juttat el minket a kiváltó okhoz. Pedig a lényeg pontosan a félelem forrása, és annak a felszín alatt futó programnak a kikapcsolása. Félelemben nem lehet eredményesen kereskedni (semmilyen egyéb, erős érzelmi befolyás alatt sem), illetve semmit nem lehet ilyen állapotban jól csinálni. Tehát az a feladatunk, hogy deaktiváljuk a gátló emóciót.

A fenti példánál maradva több alternatíva is szóba jöhet a félelmet kiváltó okként, de először vegyük az egyik legegyszerűbbet, és talán a leggyakrabban előfordulót.

Amikor a pozíció megnyitása előtt már megjelenik a félelem, az nyilvánvalóan annak a jele, hogy félünk a veszteségtől. De miért is? Mi okunk van rá? Az egyik lehetséges válasz, hogy nem fogadtuk el azt a tényt, hogy a kereskedés szerves része a kockázat és a veszteség. Nincs mese, kockázat nélkül nincs kereskedés. Felnőttként képesnek kell lennünk józanul végiggondolni, hogy akarunk-e olyan tevékenységet folytatni, amelyben nem lehet elkerülni a kockázatvállalást. Fel kell tennünk magunknak a kérdést, hogy képesek vagyunk-e ezt belátni, és megbékélni azzal, ami elkerülhetetlen ebben a szakmában, az pedig a veszteséges ügylet és a kockázat. Ha ezt nem képes valaki belátni és elfogadni, akkor a legjobb amit tehet, hogy elhagyja ezt a területet – egyszerűen nem neki való.

Ha valaki el tudja fogadni a kockázat és a veszteség tényét, azonban továbbra is fél megnyitni egy-egy ügyletet, akkor nyilvánvaló, hogy még mindig a veszteségtől való félelem akadályozza. Könnyen előfordulhat, hogy pofonegyszerű a megoldás, mivel csupán arról van szó, hogy az egyéni kockázattűrő képességéhez mérten túl magas kockázatot vállal ügyletenként. Azért fél megnyitni az adott ügyletet, mert sokallja azt az összeget – talán tudattalanul –, amit elveszthet. Egyszerűen ki lehet deríteni, hogy erről van-e szó, ezért ilyenkor csökkenteni kell a kezdeti kockázat mértékét. Tehát, ha eddig az egyenlegünk 1%-át kockáztattuk, akkor vigyük 0.5%-ra, vagy határozzuk meg pontosan, hogy egy pozíción mekkora az a pénzösszeg, amelynek az elvesztése még nem fáj. Ha megtaláljuk azt a limitet, amelyen belül még komfortosan érezzük magunkat, akkor jó eséllyel kikapcsolhatjuk ezt a félelmet.

Abszolút egyéni, hogy kinél mekkora a kockázatvállalási hajlandóság. Ez több tényezőtől is függhet, többek között az egyén anyagi helyzetétől, továbbá a pénzhez való viszonyától, hitrendszerétől és meggyőződéseitől. Persze ezt a limitet lehet fokozatosan bővíteni. Ahogy egyre jobb kereskedővé válik valaki, az egészséges magabiztosság is megnő, így jó eséllyel a kockázatvállalási hajlandóság is kitolódhat – tulajdonképpen hozzáedződik az ember.

Akinek annyira alacsony a veszteségtűrő képessége, hogy az már technikai akadályokba ütközik – azaz már nem tud olyan kicsi ügyletet nyitni, amitől ne félne –, neki szintén nem tanácsos tovább erőltetni a kereskedést. Ez a szakma nem való mindenkinek, és ezt be kell látni.

A folyamatos veszteségeket okozó probléma gyökere jóval mélyebben is lehet, mint mondjuk a fenti példában leírt túlzott kockázatvállalás, és sok esetben ennél lejjebb kell ásnunk. Miután a 2. pontban azonosítottuk a gátló emóciót – ez esetben a félelmet –, tovább kell kérdezni magunkban, hogy miért vagy mitől is félünk pontosan? Amennyiben nem a pénzösszeg mértékéről van szó, akkor meg kell találnunk azt a rögzült gondolatsort, véleményt, bevésődést, meggyőződést, hitet (tévhitet) stb., amely mint egy számítógépes vírusprogram a felszín alatt fut, és dolgozik bennünk – a tőzsdei kereskedés folyamán pedig ellenünk.

Születésünktől fogva folyamatos programozás alatt van az elménk. Ráadásul kisgyermekként szinte mindent igazságként fogtunk fel, ilyenkor az elme még nagyon nyitott és befogadó, így kevésbé szűri meg az információt. Ezért ha gyerekkorban negatív vagy romboló állításokat hittünk el és tettünk magunkban igazsággá, akkor aszerint struktúrálódik az elmében egy-egy normarendszer és igazodási pont, aztán felnőtt korban aszerint fogunk gondolkodni és cselekedni. Ez persze kihat az életünk szinte minden területére, viszont az online kereskedés során mindez szignifikánsan kiütközik, és sajno leginkább veszteséget okoz.

Tanácsos észben tartani, hogyha tisztában vagyunk a veszteségeket okozó érzelmeinkkel (pl. félelem, türelmetlenség, mohóság), az még közel sem jelenti azt, hogy elértünk a problémánk gyökeréhez. Mindezek az érzelmek még csak a tünetei annak a programnak, amit semlegesíteni kell.

Vizsgáljuk tovább a példában szereplő érzelmet (félelmet). Az itt leírt vizsgálódások és következtetések csak lehetőségek a több ezer alternatíva közül, és ahogy már említettem, a feltárt problémák azonosítása és forrása gyakran egyedi. Fontos, hogy az önmagunkkal folytatott párbeszédben teljesen őszinték legyünk!

Ezzel eljutottunk a probléma forrásához, ahhoz az állításhoz, amely a félelmet okozza. Innentől ezzel kell dolgoznunk a 4. lépcsőben.

Miután a felszínre került a problémás állítás vagy hit, górcső alá kell vennünk, és alaposan megvizsgálni annak igazságtartalmát. Az esetek döntő többségében ezek a hitek és tévképzetek nem tapasztalati úton kerültek hozzánk, tulajdonképpen nem is a sajátjaink, semmi közünk hozzájuk, csak valamikor úgy döntöttünk, hogy teljes igazságként elfogadjuk. Elhittük és a hitrendszerünk részévé tettük őket anélkül, hogy meggyőződtünk volna ezek valóságtartalmáról. Az is lehet, hogy egy-egy konkrét helyzetben igazak voltak, azonban ez még korántsem jelenti azt, hogy a jelenben is vagy minden körülmények között igazak lennének.

Bármilyen negatív érzés megjelenése figyelmeztetés a számunkra, hogy azon a területen – vagy cselekvésben – nincs rendben valami, és hogy ott dolgunk van. A kereskedés kapcsán megjelenő érzéseket nem szerencsés elfojtani, éppen úgy, ahogy az élet más területein sem. Ezeknek a végére kell járni, és semlegesíteni a kiváltó okot.

Te döntöd el, hogy miben hiszel!