Folytatólagos gyertya alakzatok: Rising Three Methods és Falling Three Methods

Folytatólagos gyertya alakzatok

Ebben a bejegyzésben egy erősnek mondható, ám ritkábban előforduló folytatólagos japán gyertya alakzatokat mutatok be: a Rising Three Methods, valamint a Falling Three Methods formációkat.

Mindegyik gyertya alakzatnál tanácsos észben tartani, hogy önmagukban a gyertyajelzések nem elegendők a sikeres kereskedéshez. A gyertyainformációk fontosak, viszont nem mindegy, hogy milyen kontextusban értelmezzük őket, azaz a trend mely szakaszában várjuk a felbukkanásukat. Továbbá, a gyertyák jelzéseihez tartozzon valamilyen szignál vagy stratégia, amely szerint piacra lépünk. A gyertya konfiguráció kapcsán úgy fogalmaznék, hogy az legyen a pozíció megnyitásának a záróköve, az „i”-re a pont (bármely konfigurációnál).

Rising Three Methods (bullish)

Legalább öt gyertyából álló, folytatólagos gyertya alakzat, amely bullish trenden belül alakul ki. Az árfolyam átmenetileg megtorpan, majd korrigál, és a formáció befejeztével az aktuális trend irányába folytatja újra a mozgást. Az 1. bullish gyertya után legalább három bearish következik, ezek adják a korrekciót. Ezután az 5. gyertya ismét bullish lesz, és befejezi a folytatólagos mintát. Az nem gyengíti a formációt, ha háromnál több bearish gyertya (vagy doji) alakítja a korrekciót, amelyek között doji is szerepelhet.

A konfiguráció feltételei

  • Az alakzat első tagja egy nagyobb bullish gyertya, amelynek legalább 60%-kal nagyobb a teste, mint az felső árnyéka.

  • A 1. gyertyát három (vagy több) bearish gyertya követi. A bearish gyertyák teste kisebb az 1. gyertya testénél, és azon belül vannak. A záróáruk magasabban van, mint az 1. gyertya nyitóára.

  • Az 5. gyertyának az 1. gyertya maximuma fölött kell zárnia. A teste nagy, és legalább 60%-kal nagyobb, mint a felső árnyéka.

Rising Three Methods - bullish formáció

Hogyan kereskedjünk a Rising Three Methods alapján bullish trendben?

  • Először is győződjünk meg arról, hogy bullish trendben halad a mozgás, tehát az előzmény egy emelkedő trend legyen.

  • Alakuljon ki a mintázat, amelynek az utolsó tagja egy nagytestű bullish gyertya.

  • Várjuk meg az utolsó, 5. gyertya zárását, majd ezt követően lehet megnyitni a pozíciót. Lehet azonnali (piaci) megbízással vagy függő megbízást elhelyezni az 5. gyertya záróára fölé néhány ponttal (személy szerint a függő megbízás híve vagyok).

  • Az stop-loss kerülhet az 1. gyertya minimuma alá vagy akár az 5. gyertya minimuma alá. Az előbbi biztonságosabb, konzervatív megoldás, utóbbi valamivel agresszívebb.

  • A célár kerülhet a legközelebbi ellenállásszint alá, azonban célár nélkül is követhetjük a stoppal a mozgás, a kialakuló új völgyek vagy stop követésére alkalmas indikátor alapján (Pl. PSAR).

Rising Three Methods - emelkedő trendben

Falling Three Methods (bearish)

Legalább öt gyertyából álló, folytatólagos gyertya alakzat, amely bearish trenden belül alakul ki. Az árfolyam átmenetileg megtorpan, majd korrigál, és a formáció befejeztével az aktuális trend irányába folytatja újra a mozgást. Az 1. bearish gyertya után legalább három bullish következik, ezek adják a korrekciót. Ezután az 5. gyertya ismét bearish lesz, és befejezi a folytatólagos mintát. Az nem gyengíti a formációt, ha háromnál több bullish gyertya alakítja a korrekciót, amelyek között doji is szerepelhet.

A konfiguráció feltételei

  • Az alakzat első tagja egy nagyobb bearish gyertya, amelynek legalább 60%-kal nagyobb a teste, mint az alsó árnyéka.

  • A 1. gyertyát három (vagy több) bullish gyertya követi. A bullish gyertyák teste kisebb az 1. gyertya testénél, és azon belül vannak. A záróáruk alacsonyabban van, mint az 1. gyertya nyitóára.

  • Az 5. gyertyának az 1. gyertya minimuma alatt kell zárnia. A teste nagy, és legalább 60%-kal nagyobb, mint az alsó árnyéka.

Falling Three Methods - bearish formáció

Hogyan kereskedjünk a Falling Three Methods alapján bearish trendben?

  • Először is győződjünk meg arról, hogy bearish trendben halad a mozgás, tehát az előzmény egy csökkenő trend legyen.
  • Alakuljon ki a mintázat, amelynek az utolsó tagja egy nagytestű bearish gyertya.
  • Várjuk meg az utolsó, 5. gyertya zárását, majd ezt követően lehet megnyitni a pozíciót. Lehet azonnali (piaci) megbízással vagy függő megbízást elhelyezni az 5. gyertya záróára alá néhány ponttal.

  • Az stop-loss kerülhet az 1. gyertya maximuma fölé vagy akár az 5. gyertya maximuma fölé. Az előbbi biztonságosabb, konzervatív megoldás, utóbbi valamivel agresszívebb.

  • A célár kerülhet a legközelebbi támasz szint fölé, azonban célár nélkül is követhetjük a stoppal a mozgás, a kialakuló új csúcsok vagy a stop követésére alkalmas indikátor alapján (Pl. PSAR).

Falling Three Methods - csökkenő trendben

Szeretnéd elsajátítani a kereskedés és piacelemzés képességét?

Ha érdekel a technikai elemzés, és szeretnél elsajátítani egy nyereségesen működtethető szabályrendszert, akkor a figyelmedbe ajánljuk a Szörf Mini Kereskedési Stratégiát, továbbá a Tőzsdeklubot, ahol láthatod és begyakorolhatod a rendszer alkalmazását.

Csatlakozz a Tőzsdeklubhoz!

Tetszett ez a cikk? Oszd meg, hogy másokhoz is eljuthasson!

Hozzászólás

A szerzőről: Radulovic Attila

Radulovic Attila vagyok, a traderklub.hu társalapítója és szerkesztője. Remélem, hasznosnak találod az oldalon található anyagokat! Célom, hogy hatékony segítséget nyújtsak Neked a kereskedéssel és az automatizálással kapcsolatban.