Az önbeteljesítő jóslatok létjogosultsága

Forexláz

A devizapárokkal való kereskedés (forex) a 2000-es évek második felétől kezdett egyre népszerűbbé válni. Ettől fogva gombamód szaporodtak a forex brókercégek, amelyek magas tőkeáttétet, bónuszokat és a gyors meggazdagodást promózták. Voltak cégek, amelyek eleve az átverés szándékával jöttek létre, és különféle otromba és kifinomult csalási módszerek széles skáláján tépázták az ügyfeleket. Biztosan sokan emlékeztek rá, hogy az maga volt a vadnyugat, és résen kellett lenni a bróker választásánál, vagy hogy rábízza-e az ember a pénzét egy számlakezelőnek mondott cégre, amely sok esetben összejátszott a brókercéggel. Majd idővel kezdtek kikopni a paraziták a forex piacról, mert ha lassan is, de tapasztalati úton egyre nőtt a körültekintőbb és elővigyázatosabb emberek száma.

Viszont néhány éve a forex elkezdett veszteni a régi fényéből, és mintha menne ki a divatból, a helyét pedig a kripto devizák vették át. Hasonlóan szabályozatlan piac (visszaélések és csalások ott is bőven vannak), azonban a hájpolása bőven túltesz a régi forex felhajtáson. Ma már szinte mindenki kriptokkal szeretne kereskedni, azonban ez a bejegyzés most nem erről fog szólni.

A Forex maga volt a vadnyugat.

Övön aluli ütés

Övön aluli ütés a Svájci Nemzeti Banktól

Talán 2015-ben lett vége a forexláznak – legalábbis vesztett a népszerűségéből. Elképzelhető, hogy ebbe a kiábrándulásba az is bejátszott, hogy a Svájci Nemzeti Bank (SNB) bevitt egy övön aluli ütést a devizapiac szereplőinek. Az történt, hogy 2015.01.15-én az SNB váratlanul feloldotta azt mesterségesen fenntartott árfolyamgátat, amely a 2011-es év vége óta garantálta, hogy az EURCHF árfolyama nem mehet 1.20 alá. Ez azt jelentette, hogy amikor svájci frank erősödött az euróhoz képest, és elérte az 1.20 árfolyamszintet – azaz 1.20 svájci frankot adtak 1 euróért –, akkor az SNB beavatkozott, hogy gyengítse a saját devizáját, és így az árfolyamot az intervenciós sáv fölött tartotta.  A szóban forgó gát hirtelen feloldása annyiban volt aggályosnak tekinthető, hogy a bank szóvivői még a bejelentés előtti napokban is azt hangoztatták, hogy továbbra is fenntartják a sávot, és hogy a közeljövőben nem is áll szándékukban feloldani.

Az EURCHF hetes grafikon, ahogy leszakad az árfolyam az 1.20 szint alá.
Az EURCHF hetes grafikon, ahogy leszakad az árfolyam az 1.20 szint alá.

Miért volt sokaknak fájdalmas?

Az intervenciós sáv lehetőséget kínált a spekulánsok számára, de azt senki nem gondolta, hogy a bulinak egyszer úgy lesz vége, hogy minden előzetes figyelmeztetés nélkül falhoz vágják a lemezjátszót, és felkapcsolják a villanyt. Akkoriban jöttek divatba alacsony időperióduson azok a kereskedési stratégiák, amelyek folyamatosan vételi pozíciókat nyitottak az EURCHF páron, abból kiindulva, hogy ha esne is az ár, akkor az intervenciós sáv megfogja, és előbb-utóbb újra emelkedik, vagy legrosszabb esetben oldalazni fog. Ha egy vételi ügylet után lefelé indult a mozgás, akkor a spekulánsok további long pozíciókat nyitottak, de már jóval nagyobbat, hogy az új vételi ügylet kisebb emelkedése visszahozza az előző lebegő veszteségét. Bearish trendnél egymás után nyíltak a long pozíciók a martingale-módszerrel, azonban ezzel egyre nőtt a kereskedési mennyiség és a kockázati kitettség. Az EURCHF stratégiát alkalmazó játékosok legtöbbje nem használt stop-loss-t, hiszen arra ott volt az intervenciós sáv, amelyet a jóravaló svájci bankárok becsszóra fenntartottak. Egymás után nyíltak az ügyletek; ami a csövön kifért, hiszen akkoriban a forex brókerek 1:500-as tőkeáttétet kínáltak, de nem volt ritka az 1:800-as vagy az 1:1000-es sem. Aztán jött a bejelentés az SNB-től: bocsánat, de tegnap óta meggondoltuk a dolgot, és mégis jobb lesz, ha feloldjuk az árfolyamgátat. És bumm! A következő másodpercben felrobbant a piac, és az EURCHF árfolyama addig nem látott módon leszakadt. Akkora volt a pánik és a felfordulás, hogy több brókercég felfüggesztette az EURCHF páron a kereskedést, így az ügyfelek bármennyire szerettek volna, akkor sem tudtak szabadulni a long pozícióktól, és számos esetben nem csupán a teljes számlájuk párolgott el – percek alatt –, hanem átmentek a negatív tartományba, és ezek után még adóságuk is keletkezett.

Azon a napon sok pénzt tűnt el a süllyesztőben, és ez az esemény megtizedelte a brókercégeket is.

Csontvázak a szekrényben

A fenti történetre azért tértem ki, mert fokozottan megmutatta a szabályozatlan piac veszélyeit. Ugyanis nem csupán az árfolyam hirtelen zuhanása tett tönkre sokakat és vitt csődbe cégeket – mivel váratlan, extrém események éppen úgy bekövetkeznek szabályozott környezetben is –, hanem voltak ott egyéb csúfságok is. Például, különféle okokból nem tudtak kifizetni jelentős nyereségeket elért ügyfeleket, akik furcsamód EURCHF short pozíciókban ültek. Hogy ezt zsenialitásból, jólértesültségből vagy szerencséből kifolyólag tették, az mindegy. De hogyan lehetséges, hogy ezeket a jogos nyereségeket nem tudták kifizetni a brókerek? Úgy, hogy ezek a short ügyletek semmilyen formában nem hagyták el a brókercég rendszerét, de még csak a rendszeren belül sem voltak lefedezve. Ehelyett a bróker a bukméker szerepét vette fel, mivel jól ismerte a statisztikát, hogy hosszabb távon az ügyfelek 90-95%-a veszít. Azonban néhány helyen hiba csúszott a számításba, mivel meglapult számos short pozíció is a kalapban. Ami viszont ennél is cifrább, hogy bizonyos cégekről kiderült, hogy játszanak az ügyfelek pénzével, azonban ezen a napon rajta vesztettek.

A forex szabályozatlan piac. A forex brókercégek bármit állíthatnak magukról az ügyfelek felé. Tapasztalatból mondhatom, hogy sajnos a gyakorlatban úgy fest, hogy semmilyen szerv nem kéri számon rajtuk, hogy mit állítanak a cég működéséről, és hogy az megfelel-e a valóságnak. Gondolok arra, hogy például Dealing desk bróker (Market Maker) vagy No Dealing Desk bróker az adott cég. (A brókercégek típusairól korábbi bejegyzésünkben olvashatsz.) A szabályozatlan környezet számtalan visszaélésre ad lehetőséget, de ez még nem jelenti, hogy minden forex bróker él is ezekkel a lehetőségekkel. Nekem is vannak számláim forex brókereknél, viszont mindig alaposan körbejárom, hogy megbízható-e az a cég, ahol számlát tervezek nyitni. A brókercég kiválasztásáról is írtunk már korábban, de Radu brókercég útmutatója is jó kiindulópont lehet.

A forex szabályozatlan piac.

Szabályozott vs. szabályozatlan piac

  • A forex piaccal szemben a tőzsdei kereskedés szigorú és központosított.

  • A tőzsdén birtokoljuk a terméket, a devizakereskedésnél viszont nem, így nem fordulhat elő, hogy a megbízásunk mögött valójában semmi más nincs, mint a brókercég ellenünk történő fogadása.

  • A forex esetében a decentralizált, központi árjegyzés hiánya miatt eltérések lehetnek a különböző brókerek árjegyzéseiben. A tőzsdei kereskedésben a központosítás miatt, mindegyik brókernél ugyanaz az árfolyama az adott terméknek.

Hol könnyebb, hol nehezebb?

Ha rangsorolnom kellene a piacokat, hogy mely termékeken a legnehezebb és melyeken könnyebb a kereskedés, akkor a legnehezebbnek a devizákat mondanám, aztán következnének az indexek és kripto pénzek, majd a részvények. Ez persze szubjektív megítélés, és lehet vele nem egyetérteni. Ezek az én tapasztalataim, és elképzelhető, hogy másvalaki sokkal jobban teljesít a devizákon, mint mondjuk a részvényeken vagy az indexeken. Nem vagyunk egyformák. Viszont, aki hasonló következtetésre jutott – mint én –, őt érdekelheti, hogy milyen okai lehetnek annak, hogy a technikai analízis gyengébben működik a devizapárokon.

Ezt a rangsort azóta tudom felállítani, amióta elkezdtem magas időtávon részvényekkel is foglalkozni. Természetesen a részvények között is temérdek olyat találunk, amelyeknek a mozgása szörnyen fest a grafikonokon, azonban az ilyeneket inkább elkerülöm. Arra törekszem, hogy megtaláljam azokat az instrumentumokat, ahol viszonylag kiegyensúlyozott, és jól elemezhető az árfolyam mozgása, és a Szignálokat is eszerint küldöm.

Technikai elemzés különféle piacokon

Több, mint tíz éven át kereskedtem devizákkal, azonban végül elengedtem ezt a piacot, mivel eredményesség tekintetében messze elmaradt az indexektől, így inkább utóbbinak szenteltem azt a figyelmet és energiát, amit korábban lekötött a devizakereskedés. Egyszerűen jobban megérte; több okból. Először is, amíg mondjuk a DAX-on nyitottam 5-6 pozíciót naponta, addig egy devizapárt figyelve talán egyet. A devizáknál több instrumentumot kellett követnem. Másodszor azt figyeltem meg, hogy a technika elemzés eszközei jobban működnek indexeken, kripto pénzeken és a részvényeken. Erre többek között azt a magyarázatot találtam, hogy az átlag kereskedők tömege gyakorlatilag semmilyen hatással nincsen a forex piac mozgására. Hiába vennénk fel több százmillió eurós long pozíciót az EURUSD páron, akkora a likviditás a forexen, hogy az árfolyam meg sem rezdülne. Továbbá, amiről már írtam, a forex brókercégek többsége a rendszerén belül tartja a megbízásokat vagy úgy, hogy a cég áll szemben a mi pozíciónk irányával, vagy jobb esetben az informatikai rendszere összepárosítja az ügyfelek megbízásait. És talán…, talán a maradvány az kijut valamilyen formában a piacra, mint devizaügylet. Ez alól a DD brókerek teljes kivételt képeznek, mivel tőlük semmi nem megy ki a bankközi piacra. Ezek után a nagy kérdés, hogy ha a devizák árfolyamaira még együttes erővel sem képes hatni a kisbefektetők tömege – mivel rengeteg megbízás eleve ki sem jut, és ami kijut, annak sincs semmilyen hatása, mert a devizaárfolyamokat az óriási intézményi, diszkont pénzek mozgatják –, akkor hogyan működhetnének hatékonyan azok a technikai eszközök, amelyek példának okáért az önbeteljesítő jóslatra alapoznak? Vegyünk egy egyszerű példát, a trendvonalat.

Trendvonalak

Tételezzük fel, hogy az EURJPY M5-ös charton azért várjuk a jól kivehető trendvonal megtörését, hogy utána vételi pozíciót nyissunk, mivel azt tanultuk, hogy az ilyen szép és tiszta helyzeteket a kereskedők tömege is látja – akik ugyanúgy gondolkodnak, mint mi –, és a vonal megtörése után ez a tömeg is abba az irányába nyitja az ügyleteket, ami aztán hatással lesz az ármozgásra.

Trendvonal törések az EURJPY grafikonon.
Trendvonal törések az EURJPY grafikonon.

A példánál maradva képzeljük el, hogy az árfolyam valóban elindul a kívánt irányba, és mi megveregetjük a vállunkat, hogy lám, lám működik, amit megtanultunk. De komolyra fordítva a szót, ahogy feljebb szó volt róla, a kiskereskedők tömege gyakorlatilag nincs hatással a devizapárok ármozgására. Emellett el tudjátok azt képzelni, hogy a japán jegybank (vagy bármelyik), az EURJPY M5-ös grafikonját elemzi, és ott húzogatja be a trendvonalakat vagy a támasz-ellenállás szinteket, és ezek alapján hozza meg a sokmilliárdos döntéseit, amely aztán valamelyest valóban elmozdíthatja az árat?

Azt gondolom, hogy ezen a piacon csak illúzió, hogy működnek az önbeteljesítő jóslatok. A szemléltetés kedvéért vegyük a lóversenyt. Az első kanyar után Kincsem fél fejhosszal vezet. Mondjuk, hogy ez olyan különleges lóverseny, hogy a rajt után is lehet fogadni. Azonban hiába rohanná meg a tömeg a fogadóirodát, és tenné a téteket Kincsemre, az ő teljesítményére mindez semmilyen hatással nem lenne. És nekem úgy tűnik, hogy ez a forex kereskedés egyik gyenge pontja, illetve nehézsége, ami a technikai analízist illeti, hogy nem a csík tolja a repülőt. Persze hordoz némi többlet információt a példában szereplő trendvonal megtörése, de semmiképpen nem azt, hogy plusz árfelhajtó erőre számíthatunk az önbeteljesítés miatt. Ez a jelenség csupán annyit közöl velünk, hogy változott a countertrend meredeksége, és valamivel megnőtt az esélye annak, hogy talán a kitörés irányában fog haladni a mozgás. A következtetésem, hogy forexen azért működnek gyengébben a technikai eszközök – és emiatt azért nehezebb ott a kereskedés –, mert hiányzik az önbeteljesítő jóslatok ereje. Nem azért fordul egy nevezetes Fibonacci szintről a mozgás, mert ott tudatosan akcióba lépnek a tréderek, hanem azért, mert az Univerzumunkat mozgató szabályok között megfigyelhetők az aranymetszés arányai, és ezek tudattalanul is hatnak a döntéseinkre, hogy mikor, hol és mennyiért adjunk vagy vegyünk. És nekünk kiskereskedőknek hiába nincs  hatásunk a devizák mozgásaira, a pénzügyi és a politikai elitnek viszont van, ők is emberek, és részei a világegyetemnek.

Önbeteljesítő jóslatok a forexen

Ellenben a részvények vagy akár a kripto pénzek esetében van létjogosultsága, hogy az egyirányba ható, tömeges kereskedői magatartás képes befolyásolni az árfolyamok mozgását. Ez abból is eredhet, hogy a részvényeken, indexeken vagy a kripto piacon a forexhez képest jóval kisebb a likviditás, ezért viszonylag kevesebb pénz is képes hatni az árra. Emellett a részvények vásárlásánál minden ügylet valóban létre is jön, így a tömeg ereje mozgatja az árfolyamot. A forexen a tömeg nem számít. Ott a hatalmas pénz számít, ami viszont nem a tömegnél van, és soha nem is volt ott.

Támasz-ellenállás szintek

Nézzünk egy másik technikai elemzőeszközt, a támasz-ellenállás szinteknek. A legtöbb esetben azután beszélhetünk ezekről, miután fordult valahol az ármozgás, és kialakult egy szignifikáns (vagy lokális) csúcs vagy völgy. Azonban az EURUSD-n megfigyelhető csúcs korántsem biztos, hogy az EURJPY-en vagy más eurós páron ugyanott lesz időben – árfolyamértékben pedig szinte biztos, hogy nem. Továbbá, az EURUSD grafikon emelkedése még nem jelenti azt, hogy az euró erősödik (persze jelentheti azt is), hanem csak azt mutatja, hogy a dollárhoz képes hogyan viszonyul. Lehet, hogy az euró éppen gyengül, de a dollár még nála is jobban. Például az EURUSD grafikon emelkedik, de az EURJPY csökken. Tehát, egy EURUSD szignifikáns csúcs nem feltétlenül jelenik meg csúcsként egy másik eurós keresztben, ahol teljesen más lehet az árfolyam grafikon karakterisztikája. Akik valamilyen módon eurós párral kereskednek, ők mind máshogy látják a technikai analízis tekintetében. Az EURUSD csúcsok-völgyek, különféle támasz és ellenállás szintek nem magához az euróhoz tartoznak, tehát nem lehet megítélni egy devizapár alapján, hogy bármilyen technikai szinthez ért volna az euró árfolyama. Ha belegondolunk, nincs is olyan termék, hogy EURUSD. Euró van amerikai dollár és a többi deviza.

Kerek számok

Végül nézzük a kerek számokat. Amikor tanultam a technikai elemzést, akkor sokat hallottam és olvastam arról, hogy ezek az árfolyamszintek támasz-ellenállásként viselkednek a devizapárokon. Százával készültek olyan indikátorok, amelyek felrajzolják a chartokra ezeket a vonalakat. De minek? Becsszóra, én nem találtam, és nem is tapasztaltam semmilyen előnyt ezeken a szinteken. Itt arra gondolok, hogy az esetek legalább 51%-nál jó lenne, ha fordulna az árfolyam, mert különben mire megyünk velük? Számtalan tesztet végeztem, expert is készült ezek vizsgálatára, de előnyt akkor sem nem tudtam felfedezni. Persze olykor valóban fordul ezeken a szinteken a mozgás, de próbáljátok ki, hogy becsukott szemmel bárhova berajzoltok egy vízszintes vonalat a grafikonon, és azt fogjátok látni, hogy számos helyen, pipre pontosan ott fordul az árfolyam. Puszta véletlen.

Azonban a részvényeket vagy az indexeket vizsgálva már egészen más a helyzet. A tőzsdén valóban működnek ezek a szintek, és erről bárki meggyőződhet. Természetesen itt is vannak olyan termékek, amelyeken kevésbé hatékonyak.

A példa és az összehasonlítás kedvéért, a lenti ábrán két likvid instrumentumot hasonlítok össze, heti felbontásban, ugyanazon az időszakon, 2017-től napjainkig. A kép bal oldalán az EURUSD, a jobb oldalán pedig a Google látható. Kék színnel jelöltem azokat a helyszíneket, amelyeken kerek számoknál fordulatok történtek, és pirossal, ahol zokszó nélkül átment az árfolyam. Az EURUSD esetében 24-szer találkozott az ármozgás a vizsgált szintekkel, ebből 8 alkalommal tisztelte, és 16 alkalommal nem, azaz 33%-ban fordult az egész számoknál. A Google esetében 21 találkozás volt, ebből 14-szer fordult, és 7 alkalommal nem. Itt a fordulatok aránya 66% volt. Utóbb esetben (Google) viszont látok előnyt.

Az EURUSD és Google chartja a kerek számok fényében
Az EURUSD és Google chartja a kerek számok fényében

Végszó

Az internet térhódításának köszönhetően a magánemberek számára is lehetővé vált a forex kereskedés, és a technikai analízis elsajátítása. A technikai eszköztár szinte minden eleme egy az egyben át lett emelve a tőzsdéről a forexre abból kiindulva, hogy mivel grafikonok elemzéséről van szó, azoknak ugyanúgy kell működniük a devizapároknál is. És bár számos eszköz valóban használható a devizákon, de mégis gyengébben működnek az önbeteljesítő erő hiányában, viszont több klasszikus eszköz egyáltalán nem, és inkább véletlenszerűnek látom, és nem alapoznék rájuk stratégiát.

Szeretnéd elsajátítani a kereskedés és piacelemzés képességét?

Ha érdekel a technikai elemzés, és szeretnél elsajátítani egy nyereségesen működtethető szabályrendszert, akkor a figyelmedbe ajánljuk a Szörf Mini Kereskedési Stratégiát, továbbá a Tőzsdeklubot, ahol láthatod és begyakorolhatod a rendszer alkalmazását.

Csatlakozz a Tőzsdeklubhoz!

Tetszett ez a cikk? Oszd meg, hogy másokhoz is eljuthasson!

7 hozzászólás

  1. Sándor 2022-05-24 at 12:43 - Reply

    Nagyon jó írás. Köszönöm!

    • Horváth Gábor 2022-05-24 at 12:55 - Reply

      Kedves Sándor! Örülök, hogy tetszett.

  2. Dezső 2022-05-24 at 14:17 - Reply

    Üdv Gábor! Nagyon tetszik az Önbeteljesítő jóslattal kapcsolatos cikketek, pláne az a hasonlat, hogy a 2015-ös EUR/CHF esemény olyan volt a Tradereknek mint amikor falhoz vágják a lemezjátszót és felkapcsolják a villanyt!
    😀😀😀
    Zseniális hasonlat és nagyon jó kedvre derített, és amikor erre a hasonlatra gondolok, mindig el fog a kacagás!
    Csak így tovább a hasonlatokkal is!

    Üdvözlettel: Dezső

    • Horváth Gábor 2022-05-24 at 15:45 - Reply

      Kedves Dezső!
      Örülök, hogy tetszett a cikk! A jövőben is ajta leszünk a jó hasonlatokon. 🙂

      • Dezső 2022-05-25 at 20:23 - Reply

        Oké, nagyon szuper!

  3. Kolarics László 2022-05-24 at 15:32 - Reply

    Ismét egy remek cikk, köszönjük szépen! Különösen örülök, hogy a részvénykereskdés is zajlik!

    • Horváth Gábor 2022-05-24 at 15:43 - Reply

      Kedves László!
      Sok sikert a részvényekhez!

Hozzászólás

A szerzőről: Horváth Gábor

Horváth Gábor vagyok, a Trader Klub társalapítója és szerkesztője. 2006-ban kezdtem a tőzsdei kereskedést, 2010-től a kereskedés a fő tevékenységem. Számomra ez nem munka, hanem hivatás. Szeretem azt, amit csinálok. Ez a szerelem hozta magával, hogy elkezdtem átadni az ismereteim és a tapasztalataim azoknak, akik szintén elhivatottságot éreznek a szakma iránt.