A stratégia „csak” eszköz

Az egyszerűség kedvéért most nem bonyolódok terminológiai magyarázatokba, és csak a stratégia kifejezést fogom használni annak a szabályrendszernek a meghatározására, amely alapján kereskedünk a piacon – illetve a siker érdekében kereskedni kellene.

A stratégia használat kapcsán az online kereskedéssel foglalkozó kisbefektetőket a szemléletesség kedvéért most három csoportba osztom, de ennél nyilván jóval összetettebb a tréder társadalom.

A három csoport elnevezése nem fontos, és természetesen a valóságban jóval árnyaltabb és összetettebb a kép.

Az írásomban az intézményi, professzionális kereskedőkre szintén nem térek ki.

A kereskedéssel próbálkozó kalandor vagy szerencsejátékos nem fecséreli azzal az idejét, hogy bármilyen stratégiát alkalmazva bajlódjon a piacon (legfeljebb valamilyen öngyilkos Martingale rendszert használ).
A játékos látott már éppen elég tőzsdés filmet ahhoz, hogy végre meggazdagodjon. Meggyőződése, hogy érzi a piaci mozgásokat, és képes megítélni, hogy esni vagy emelkedni fog az adott termék árfolyama. Gondolkodás nélkül ráront a piacra, hiszen ott a csalhatatlan megérzése, a hírportálok, az elemzések, a csillagjóslás, és majd lesz valahogy, dőlni fog a pénz. Nagy valószínűséggel nem is tud róla, hogy az eredményesség érdekében stratégiára lenne szüksége, hiszen a kedvenc filmjében a főhős is a szimatjára és a jólértesültségére hagyatkozott, és szó nem volt szabályrendszerről, amit minden ügyletnél be kellene tartani.

A brókerek szeretik a játékost, mert ritkán áll meg az első számla elfüstölésekor. Sok esetben addig megy, amíg az összes megtakarítását elveszti, vagy még annál is többet, mert kölcsönt vesz fel.

Aztán a nagy bumm után talán felébred a transzból – vagy nem –, és ha ezt követően nem hagyja el a kereskedés világát, és nem úszott el minden pénze, akár tudatosan és tiszta fejjel újra szervezheti magát, és elkezdhet tanulni – leginkább önfegyelmet.

Aki sosem volt a fenti moziban, vagy már kijött onnan. A megoldást kívül keresi, és a külvilágtól várja, hogy őt sikeressé tegye – leginkább egy stratégiától vagy robottól. Befelé, önmagára nem figyel.

A küszködő belátja, hogy szükség van stratégiára. Neki nem az a drámája mint a játékosnak, hogy teljes képzavarban és mesevilágban él, hanem az, hogy a végső megoldást – a siker kulcsát – a technikától, azaz egy konkrét szisztémától várja. Mindegy, hogy robotos vagy manuális technikáról beszélünk, a lényeg, hogy kizárólag a bankot robbantó módszer hajszolása lebeg a szeme előtt. A küszködő már hajlandó energiát és pénzt is befektetni a munkába és a tanulásba, de hozzáállása a kereskedéshez még nem más, mint a Szent Grál hajszolása. A küszködőnek meggyőződése, hogy a tuti stratégiát, robotot, indikátort kell megtalálni, megtanulni, megvásárolni vagy megalkotni, és akkor végre eljön a régóta sóvárgott és keresett siker.

Aztán ha a birtokába kerül egy stratégia (vagy robot), és az nem kezdi folyamatosan ontani a pénzt, hamar félreteszi, be a puttonyba a többi limlom közé, és tovább folytatja a kutatást. Leggyakrabban nem magát, hanem mást okol a sikertelenségért, hogy becsapták a stratégiával vagy az experttel, a bróker is ellene van, de leginkább az egész világ. Persze nem zárható ki, hogy tényleg becsapták, de ha magába nézne, akkor látná, hogy az évi kétezer százalék hozam ígérete legalább olyan vicces, mint a játékos ábrándja, aki miután megnézte a Wall Street farkasa című filmet (ami egyébként jó film), elhitette magával, hogy ő már ért a kereskedéshez. A küszködők többsége technikailag igen jól képzett és felkészült, ismer rengeteg indikátort, elméletet és módszert, jól informált és valóban képben van a kereskedés területén. És mindez akár a hasznára is lehetne, ennek ellenére mégsem sikeres. Természetesen hallott és olvasott a tőzsdepszichológiáról és a belső munkáról, de azzal valamiért nem hajlandó foglalkozni. Vagy azért nem mert hülyeségnek tartja, vagy csupán nem hiszi el, hogy az önismereten és az önkontrollon áll vagy bukik a sikere. Sokuk komolytalan hókuszpókusznak véli, amivel nem érdemes foglalkozni, így nem dőlnek be ilyen hülyeségnek, persze az évi kétezer százalék az már valami, az hihető, amit komolyan lehet venni.
Hiába a sok-sok év sikertelenség még mindig nem néz magába, mert akkor látná, hogy ha eddig nem vezetett eredményre a Szent Grál keresés, akkor valamit talán máshogy kellene csinálni, mert ahogy eddig csinálta az nem működik.

Ki az, aki nem örülne egy olyan algoritmusnak, amely folyamatosan ontaná a számlára pénzt, lehetőleg teljesen automatán, de az sem baj, ha pár nap tanulás után nekünk kell kicsit ezt-azt nyomkodni a számítógépen.

Sajnálom, de számomra gyanús, hogy ilyesmi nem létezik. Ahogy olyan pirula sincs, amelyet ha beveszünk, utána folyékonyan képesek leszünk a koreai nyelvet beszélni – az összes tájszólásával együtt –, vagy helikopter pilóta képző PDF, amelynek az elolvasása után már pattanhatunk is a gépezet pilótafülkéjébe. Persze elképzelhető, hogy van ilyen kézikönyv, de az biztos, hogy én arra gépre nem ülnék fel, amelyet olyan valaki készül vezetni, akinek egy PDF-re való képzettsége és rutinja van.

De a küszködő nem adja fel könnyen, és megeshet, hogy élete végéig harccol a piaccal és önmagával – persze ebből csatározásból nem tud győztesen kikerülni. Nagyon sokáig képes elhúzni viszonylag kis veszteségekkel, folyamatosan adakozva a piacnak és a brókernek, főleg hogy van jövedelme, amiből mindig újra feltöltheti az egyenlegét.

Viszont van olyan is, amikor a küszködő végül teljesen kimerül. Belefárad a túlgondolkodásba, a rohangálásba, a harcba, a sok csalódásba és ígéretbe, a milliónyi gondolatba, amely a fejében zakatol. Feladja a küzdelmet, és megadja magát.

Azonban kemény fából faragták, és nagy a szíve. Nem a kereskedést adja fel, hanem a keresést és a küszködést. Leveszi a hátáról a mázsás puttonyt, amelyet telepakolt az évek alatt, és elkezdi kidobálni belőle a rengeteg szükségtelen, súlyos kacatot. Kidobja az üveggolyókat, a gazdasági naptárt, telefonkönyvet és száznyolcvanhárom indikátort, ám néhány kedvencet megtart belőlük. Aztán szemügyre veszi a hatvankilenc stratégiáját, kiválaszt közülük egyet, a többit pedig elhajítja. A kukába kerül a terrás winchester, amely tele van tőzsdés oktatóvideókkal és motivációs tréningekkel (ego fejlesztőkkel), majd kihajít egy madáretetőt és egy kakukkos órát is, amelyekről fogalma sincs, hogy eddig miért cipelte. Ezután leiratkozik a tizenhat különböző kereskedési szignálokat küldő oldalakról, és a számítógépén törli a kedvencek sávból az összes elemző és hírportált. Elindítja a kereskedő platformját, majd leszedi a csártról a huszonkilenc indikátort, és a tizenkét egyéb elemzőeszközt, és csak néhány kedvencét teszi vissza. Aztán elámul az eredményen, mert az új és tiszta képernyőn megpillantja a japán gyertyákat – hú, de régen látta őket –, és kezdetét veszi a csoda, mert kirajzolódik előtte az árfolyam mozgása, sőt az is látja, hogy a trend éppen merre halad.
Fogja azt a stratégiát – amely mellett meghozta a döntést –, és elkezdi vele a munkát. Már nem érdekli mások eredménye, és nem tűz ki havi százalékokat profitcélul, mert rájött, hogy semmi értelme presszionálni magát. Arra kezd figyelni, hogy mit tud kihozni az eszköze segítségével magából. Megfigyeléseket tesz, és amennyiben szükséges, módosításokat hajt végre a stratégián, és elkezdi önmagára szabni. Figyeli a hibáit, felírja őket, a felszínen tartja, hogy dolgozhasson rajtuk – és ezzel már meg is indította a belső munkát. Elindul a kereskedővé válás útján.

A kereskedő már nem hisz a mesékben, és nem a külvilágtól várja a megerősítést, és hogy az tegye sikeressé. Önmagában bízik. Nem gondolja, hogy a piac tartozna neki bármivel. Elfogadta a kockázatot, és tudja, hogy a stratégia csak egy eszköz, amelynek a segítségével eredményesen dolgozhat a piacokon. Tisztában van azzal, hogy nem a stratégia csinálja a pénzt, hanem ő a stratégiával – a kettő nem ugyanaz.

Azt is tudja, hogy a stratégiához hasonlóan a pénz is csak eszkösz, amire természetesen vigyáznia kell, mivel munkaeszköz nélkül dolgozni sem tud. Nem ő van az eszközökért, hanem az eszközök vannak érte. Nem figyeli görcsösen a lebegő veszteséget vagy profitot, türelmesen kiüli a vesztő időszakokat, nem éri be a morzsákkal, és kivárja a valódi profitot hozó nyerő ügyleteket. Ezek ugyan ritkábbak, de bőven van ideje, mert nem siet sehová. Élvezi és szereti amit csinál, nincsenek elvárásai sem önmagával, sem a piaccal szemben. Nem kell erővel rávennie magát a kereskedésre, nem tartja unalmasnak, így aztán nem csoda, ha jól csinálja azt, amiben könnyed és amit szeret. A tevékenysége melléktermékeként pedig megjelenik a profit. Ez a kereskedő titka.