2. Hibrid+ bemutató webinárium

December 17-én, kedden 18 órai kezdettel tartottuk a második olyan webináriumot, amelyen a Hibrid+ expertet mutattuk be.

Ezen az előadáson mélyebben és részletesebben taglaltuk a szoftver újdonságait és azokat a funkcióit, amelyekről idáig nem esett szó – vagy csak nagyon kevés.

Az MT4 stratégia teszterben is megmutattuk a robot működését (teljesen automatán) vizuális és nem vizuális módban egyaránt. Ehhez az RSI alapú szignált – stratégiát – hívtuk segítségül, amelyhez gyertya konfigurációt, szűrési feltételeket, menedzselést és kilépési stratégiát rendeltünk, és így néztük meg, hogy múltbéli adatok alapján hogyan – milyen eredményekkel – dolgozik a szoftver.

Egy kis ismétlés, hogy mi is az a Hibrid+ szoftver.

Mire használható a Hibrid+?

Nagyon tömören:

  • Manuális ügyletek nyitására, lot méretezésre és egyéb kalkulációk elvégzésére.

  • RSI indikátor és a Bollinger szalag jelzéseihez kötött – különféle – automatikus ügyletnyitásra.

  • Gyertya konfigurációk jelzéseihez kötött – különféle – automatikus ügyletnyitásra.

  • Trendvonal törések és trendvonalról történő fordulatok esetében – többféle – automatikus ügyletnyitásra.

  • A fenti módszerekhez hozzárendelhető rengeteg szűrési feltétellel növelhető a találati arány.

  • Számos menedzselési lehetőség áll a felhasználó rendelkezésére – indikátorok, gyertyák, csúcs-völgyek, RR, csúszóstop szerint.

  • Pozíció építésre.

  • Ügylet záráshoz – indikátor és időalapon.

  • Trade naplózására – képernyőfotóval is.

  • Egyéni elrendezés kialakítására a leggyakrabban funkciók gyorsgombjaival és paneljeivel, valamint az egyéni menü segítségével.

A fenti egy elnagyolt lista, ennél sokkal-sokkal több funkció és lehetőség áll rendelkezésetekre a szoftverben.

Mi a Hibrid+ új koncepciójának lényege?

Mindig is probléma volt, hogy egy MetaTrader4 charton mennyi helyet foglalnak el egy expert által megjelenített gombok és információs objektumok. A célom az volt, hogy olyan elrendezést tegyek lehetővé, amelyben a funkciók közötti navigáció és azok kapcsán megjelenítendő kiírások, panelek is átláthatóbbak, rendezhetőbbek legyenek. Mindezt úgy, hogy legyen lehetőség eldönteni, hogy konkrétan mi és hol jelenik meg a képernyőn.

Arra törekedtem, hogy a Hibrid+ szoftver összes funkciója egyszerű, hierarchikusan szervezett menü- és panelrendszerben a charton legyen elérhető. Ez azt jelenti, hogy a szokásos bemenő változók helyett kényelmesebben lehet ki-be kapcsolni a program szolgáltatásait. A részletes bemutatásig tekintsd meg az alábbi két képet!

Kövess minket és a bejegyzések között is bátran jelezd a kérdéseidet!

A webinárium videófelvétele

Hogyan lehet jelentkezni a jövőben megrendezésre kerülő webináriumokra?

  • Ha már korábban feliratkoztál a Trader Klub hírlevél listájára, akkor figyeld a leveleidet, mert azon keresztül tudsz jelentkezni. Nem szükséges még egyszer feliratkoznod!
  • Ha még nem vagy feliratkozva, akkor az alábbi űrlapon feliratkozhatsz hozzánk. Sikeres feliratkozásodat követően azonnal megkapod a részleteket a webináriumra történő jelentkezéssel kapcsolatban.

Szeretnéd elsajátítani a kereskedés és piacelemzés képességét?

Ha érdekel a technikai elemzés, és szeretnél elsajátítani egy nyereségesen működtethető szabályrendszert, akkor a figyelmedbe ajánljuk a Szörf Mini Kereskedési Stratégiát, továbbá a Tőzsdeklubot, ahol láthatod és begyakorolhatod a rendszer alkalmazását.

Csatlakozz a Tőzsdeklubhoz!

Tetszett ez a cikk? Oszd meg, hogy másokhoz is eljuthasson!

Hozzászólás

A szerzőről: Radulovic Attila

Radulovic Attila vagyok, a traderklub.hu társalapítója és szerkesztője. Remélem, hasznosnak találod az oldalon található anyagokat! Célom, hogy hatékony segítséget nyújtsak Neked a kereskedéssel és az automatizálással kapcsolatban.