A Hibrid+ félautomata kereskedési segédeszköz

Hamarosan bemutatunk nektek egy expertet (illetve az újjászületését), amelynek a története 7 éve kezdődött. Annakidején a megalkotása azért vette kezdetét, mert a kézi kereskedésem alatt többször előfordult, hogy lemaradtam olyan ügyletek megnyitásáról, amelyek a stratégiám szerint kristálytiszta belépési szignált adtak, de azokban a pillanatokban mégsem ültem a monitor előtt. Ezeknek a lógásoknak a legtöbbször igen banális oka volt. Például: kimentem a mosdóba, vagy pihenésképpen foglalkoztam kicsit a kutyámmal, esetleg ebédeltem. Így jött az ötlet, hogy jó lenne egy olyan robot, amely ilyen esetekben átmenetileg és rövid időre képes helyettesíteni, és az előre megadott utasítások és szűrések szerint pozícióba lépni – ha az alkalmazott stratégia lehetővé teszi. Ha pedig már ezeket tudja, akkor természetesen képes legyen méretezni a lot mennyiségét, illetve menedzselje is a megnyitott ügyletet, és persze manuálisan is tudjak vele dolgozni, ha rendes körülmények között a gépnél vagyok.

Később további előnyeit is felfedeztem az experttel való kereskedésnek: gyorsaság, megbízhatóság és pontosság. Ha ugyanis mindent precízen beállít rajta az ember, akkor nem nézhet el fontos jelzéseket, illetve nem feledkezhet meg róluk, ha mondjuk komplexebb szűrésekkel dolgozik. Az alacsony idősíkokon való kereskedésnél ezek még jobban jönnek. Ez a robot aztán a Hibrid nevet kapta.

Hibrid+

Az expertbe 2013-ban beillesztett legelső belépési stratégiám az RSI szignál volt, amely egy 4 periódusú RSI indikátorból, két mozgóátlagból és gyertya konfigurációk jelzéseiből tevődött össze – illetve a menedzselésből és egyéb szűrési paraméterekből. Ezt a stratégiát be is mutattam egy webináriumon.

Az eszköz nagy vonalakban képes a trend meghatározására is, de a pontos elemzést szeretem magam végezni, ezért előfordul, hogy az irány és a piacra lépés tekintetében inkább a szememre hagyatkozom, mintsem a robot programjára. Azonban miután tudom, hogy milyen irányú ügyletet akarok indítani, onnantól gyakorlatilag szinte mindent az expertre bízhatok. Azért hangsúlyozom, hogy én az ügyletek megnyitásakor 98%-ban a monitor előtt ülök, és nézem, hogy mit csinál a Hibrid.

Az elmúlt évek alatt jelentős változásokon ment át a Hibrid, és nem csak a saját elképzeléseim szerint frissült tovább. Ahogy más kereskedők is elkezdték használni, egyre több igény és javaslat merült fel a bővítésével kapcsolatban. Ezért sorra kerültek bele a legjobb és leginkább elvárt új funkciók, amelyek tényleg a kereskedők igényeit szolgálják. Hiszen a ti ötleteitek által is egyre tovább fejlődött – amolyan kincsestárrá. Már jó ideje nem csupán az én kereskedésemet szolgálja, mivel a programban található lehetőségeknek én magam csak a töredékét használom. Az expert képes a teljesen automatikus működésre is. És a fejlődésnek még koránt sincs vége…

Raduval több hónapja összefogtunk, hogy még jobbá, még használhatóbbá tegyük ezt az eszközt. Bevallom, hogy ekkora fejlődésre nem számítottam, illetve nem terveztem – pedig egész jól ismerem Radut és a finom részletek iránti elhivatottságát. A szoftver létrehozása eddig úgy igényelt 5-6 hónap folyamatos programozói munkát, hogy az alapkoncepció már adott volt – ami pedig 7-8 év alatt fejlődött ki. A megújult expert a Hibrid+ nevet kapta, és természetesen ezzel az új generációval sincs vége a fejlesztésnek, mert a jövőben a Trader Klub keretein belül fejlesztjük tovább.

2019. november 26-án, 18 órakor mutatjuk be nektek a Hibrid+ szoftvert. Ha kíváncsi vagy a szoftver képességeire, várunk szeretettel online előadásunkon! Addig még többször jelentkezni fogunk, de már most jelentkezhetsz a webináriumra az alábbi űrlapon keresztül.

Hogyan lehet a webináriumra jelentkezni?

  • Ha már korábban feliratkoztál a Trader Klub hírlevél listájára, akkor figyeld a leveleidet, mert azon keresztül tudsz jelentkezni 2019. november 12. 19 órától.
  • Ha még nem vagy feliratkozva, akkor az alábbi űrlapon feliratkozhatsz hozzánk, és azt követően kapsz tőlünk részleteket a jelentkezéssel kapcsolatban.

Szeretnéd elsajátítani a kereskedés és piacelemzés képességét?

Ha érdekel a technikai elemzés, és szeretnél elsajátítani egy nyereségesen működtethető szabályrendszert, akkor a figyelmedbe ajánljuk a Szörf Mini Kereskedési Stratégiát, továbbá a Tőzsdeklubot, ahol láthatod és begyakorolhatod a rendszer alkalmazását.

Csatlakozz a Tőzsdeklubhoz!

Tetszett ez a cikk? Oszd meg, hogy másokhoz is eljuthasson!

Hozzászólás

A szerzőről: Horváth Gábor

Horváth Gábor vagyok, a Trader Klub társalapítója és szerkesztője. 2006-ban kezdtem a tőzsdei kereskedést, 2010-től a kereskedés a fő tevékenységem. Számomra ez nem munka, hanem hivatás. Szeretem azt, amit csinálok. Ez a szerelem hozta magával, hogy elkezdtem átadni az ismereteim és a tapasztalataim azoknak, akik szintén elhivatottságot éreznek a szakma iránt.