A cikket Horváth Gábor írta.

Jogos a kérdés, mivel az ember kíváncsi, és tájékozódni akar, ám jogos vagy sem – legyen akármekkora összeg vagy százalék a feleletben –, az a szám a legkisebb mértékben sem viszi pozitív irányba a kérdező számláját, tapasztalatát, tudását és pszichés felkészültségét. Sőt. Fontos, hogy a kereskedésben – legyen az tőzsdei vagy forex – ne hasonlítsuk össze az eredményeinket másokéval. Ennek több oka van. Ha a többi kereskedő eredményeit vesszük alapul, akkor könnyen önértékelési zavarba eshetünk, továbbá túlzott és magunkhoz képest irreális elvárásokat támaszthatunk a teljesítményünk felé – de az is megtörténhet, hogy keveselljük azt, amit hallunk. Mindenképpen tévútra visz.

Azért is nevezhető a kereskedés művészetnek, mert rendkívül sok benne a szubjektív tényező. Nagy hangsúly van a mentális alkalmasságon illetve a felkészültségen – ezek nélkül nincs siker –, és az alkalmazott stratégia, stílus, habitus stb. egyvelege abszolút egyediséget hoz létre, így a változatos eredményeknek semmi nem szab határt.
Ha elvégzünk egy kísérletet amelyben megtanítjuk száz embernek ugyanazt a kereskedési szisztémát, és az összes résztvevő ugyanannyi pénzt és időt kap a kereskedésre, a kiértékelés végén száz féle eredményt fogunk kapni, és kiemelkedő lesz a különbség a legalacsonyabb és a legmagasabb számlaegyenleg között.

A siker elérése érdekében csakis a magunk útjára, a kereskedésünkre és fejlődésünkre összpontosítsunk. Ne a többi tréder teljesítményére figyeljünk – és ezek mintaként se szolgáljanak. Sosem tudható, hogy ki mond nagyot, ki a szerencselovag – aki ma megduplázza, ám holnapra lenullázza az egyenlegét. Semmit nem jelent, hogy eddig – átmenetileg vagy sem – ki mennyit keresett, vagy nem keresett. Ami számít, hogy te mit akarsz, és hogy afelé tartasz-e.