A cikket Radulovic Attila írta.

Korábban írtunk arról, hogyan válhatsz nyereséges tőzsdei kereskedővé, a kereskedővé válás útjáról, bemutattuk a Szörf Tréning tematikáját, valamint a tréning tartalmát és árazását. Ebben a posztban a Szörf Kereskedési Tréning egyik korábbi résztvevőjét kérdezzük a Szörf szerinti kereskedés tapasztalatairól és eredményeiről.

Mi a Szörf Kereskedési Rendszer?

A Szörf Kereskedési Rendszer egy elemzési módszer, illetve stratégiák összessége, ahol mindig azt vesszük elő, amely leginkább illeszkedik az adott szituációhoz. A Szörf Kereskedési Rendszer jó alternatíva a tőzsdei kereskedővé váláshoz.

Megtennéd, hogy bemutatkozol az olvasóknak?

Téglás Béla vagyok, informatikai területen dolgozom. A tőzsdével évek óta aktívan foglalkozom, jártam az automata kereskedés útján is (expertet is készíttettem Raduval). Jelenleg a kézi, illetve félautomata kereskedéssel vagyok jelen a piacokon.

Mennyi időt töltesz a kereskedéssel?

A trédek kötésével már egyre kevesebbet, mert a célom egy nagy, generációs vagyon felépítése. Ehhez az szükséges, hogy nagy pénzmennyiséget hosszabb távon dolgoztassak, ami ahhoz vezet, hogy a trédek száma lecsökken, azok “hosszabb” ideig futnak. Persze a gép előtt ugyanannyit ül az ember, csak nem a chartot figyeli, hanem azt, hogy milyen szektor fog a közeljövőben drasztikusan emelkedni.

Nyereségesen kereskedsz? Ha igen, akkor mióta?

Kb. másfél éve (az interjú pillanatában 2020 március óta – a szerk.).

Milyen termékeken használod a Szörf Rendszert?

Részvényeken és kriptovalutákon. A részvényeknél valamilyen fundamentális vagy a céghez köthető ok van, amiért a részvény vagy emelkedik vagy esik, így az irány már adott. A kriptók pedig a hatalmas volatilitás miatt nagyon kedvezőek.

Mielőtt találkoztál a Horváth Gábor által tanított piaci látásmóddal, a Szörf Rendszerrel, milyen módszerrel kereskedtél?

Rendszertelenül, nem volt semmilyen módszerem.

Milyen eredményeid voltak előtte?

Szerencsére nem sokat foglalkoztam előtte a tőzsdézéssel, de pár véletlent leszámítva veszteségesek voltak a próbálkozásaim.

Hogyan és mennyi idő után változott a tréning után az eredményességed?

Körülbelül egy év után. Persze ez csakis attól függ, hogy mennyit gyakorol az ember.

Hogyan változott / alakult ki a piaci látásmódod a tréning hatására?

Teljesen megváltozott, vagyis felépült, mert előtte semmilyen látásmódom sem volt.

Mi volt a legnagyobb változás, amely a tréning hatására történt?

A számomra legfontosabb az általános piacelemzés megtanulása volt, és a mai napig az. Ezt a tudást akármelyik terméken használhatom, kriptókon, árutőzsdén, aranyon most és 20 év múlva is.

Mit gondolsz a tőzsdepszichológia jelentőségéről? Mit adott neked ebben a témakörben a Gáborral történő kommunikáció és tanulás?

Kizártnak tartom, hogy valaki képes legyen kereskedni akár egy számára jó rendszerrel a helyes mentális hozzáállás és felkészülés nélkül. Lehet, hogy egyesek számára ez már eleve adott, de nekem ezt külön tanulnom kellett. Ebben segítettek Gábor írásai, de legfőképp azok a gondolatmenetek, amit reggelente a Szörf Klubban szokott erről mondani. Én ezt biztosan nem tudtam volna megtanulni más forrásból (könyv, videó), mert én olyan típus vagyok, hogy többször kell hallanom ugyanarról. Egy idő után elkezd az ember részévé válni az, amit sokszor hall.

Az anyagi szempontból sikeres emberek és tréderek egyik ismérve, hogy többségük egy közösségben, csapatban fejlődik és tanul. Az, hogy Gábort tudjuk napi szinten kérdezni vagy a gondolkozását, hozzáállását megfigyelni, hatalmas segítséget jelent egy kezdőnek, középhaladónak.

Milyen pénzügyi sikert tapasztaltál?

Sikerült ennyi idő alatt több pénzt keresnem, mint informatikával 22 év alatt.

Mi tartasz a legnagyobb eredményednek?

Az életvitelemből és céljaimból adódóan más termékeken és idősíkokon kereskedem, mint a legtöbb trader a klubból, mégis sikerült a Gábortól tanultakat szervesen és profitosan beépíteni a saját keretrendszerembe. Ezen kívül úgy érzem, sikerült elsajátítanom a legfontosabb tőzsdepszichológiai és hozzáállásbeli elemeket. Persze még mindig tudok fejlődni és tanulni.

Mi az, amit korábban leküzdhetetlen akadálynak gondoltál, de Gábor útmutatása segített legyőzni?

Hogy egy chart “beszéljen” hozzám. Korábban csak egy csomó színes krikszkrakszot láttam, most pedig elég sokat le tudok róluk olvasni.

A Trader Klub szoftverei közül melyik szoftvert használod a kereskedésben? Elégedett vagy vele? Miben nyújtott segítséget?

A Hibrid+ expertet használtam, nagyon profi szoftver. A részvény/kripto kereskedésben sajnos most nincs semmilyen segítő szoftverem, mivel nem az MT4 platformon kereskedem őket.

Mit üzensz azoknak, akik még nem nyereségesek?

Mindenki máshonnan indul, és más céljai vannak. Mindenesetre nekem az segített a legjobban, hogy a tréning után reggelente meghallgattam Gábor elemzéseit  a klubban. Így ugyanazt a típusú csárt formációt rengetegszer megmutatta mindig az adott (vagy előző) napi szituációban. Erre egy idő után ugyancsak rááll az ember szeme, és elkezdi észrevenni őket.

Szerintem egy kezdőnek a legkönnyebb termékek a részvények (H1-D1), mivel ezek néha hónapokig trendelnek, illetve könnyű sok részvényt találni, amik egy fundamentális/környezeti/gazdasági ok miatt vagy nagyon jól fejlődnek, vagy nagyon jól esnek.

20% kedvezmény 2021. szeptember 20. éjfélig!

Amennyiben szeptember 20. éjfélig vásárolod meg a Szörf Tréning bármelyik csomagját, 20%-kal kedvezőbb áron jutsz hozzá.

Ez azt jelenti, hogy három Szörf csomagunkat rendkívül kedvező árakon érheted el. Ilyen akciót a közeljövőben nem tervezünk, ezért érdemes kihasználnod.

  • Tehát a Turbo csomag 119 920 Ft-os kedvezményes áráért kapsz 13 órányi videóanyagot, munkafüzeteket, 5 alkalom online Zoom meetinget, 1 hónapos Szörf Klubtagságot, és a Risk Manager három hónapig használható verzióját.

  • A VIP csomag 231 920 Ft-os kedvezményes áráért a Turbo csomag tartalmán felül a 180 oldalnyi PDF anyagot, 3 havi Szörf Klub előfizetést, 2 óra egyéni online mentoringot, és Risk Manager expert korlátlan verzióját kapod.

  • Az Exkluzív csomag 359 920 Ft-os kedvezményes áráért az eddig elmondott összes szolgáltatást, plusz összesen 1 év Szörf Klub előfizetést, 10 óra egyéni online mentoringot, valamint a Hibrid+ szoftver korlátlan verzióját kapod.

További információk a Szörf Kereskedési Tréningről

A Szörf Kereskedési Rendszer univerzális

A Szörf egy Univerzális rendszer. Mégpedig azért, mert bármely termék, bármely idősíkján megállja a helyét. Alkalmazható forexen, indexeken, kriptó piacon vagy nyersanyagokon. A lényeg, hogy az adott termék mozgásában legyenek trendek.

Tréning

Azt szeretnénk, hogy azok csatlakozzanak a tréninghez, akik motiváltak és elkötelezettek a kereskedés felé. Szakmaként tekintenek rá, és hosszútávon gondolkoznak. Ezért a tréningre való jelentkezés előtt lehetőség van egy rövid, fél órás kötetlen online beszélgetésre, ahol felteheted a kérdéseid, és mi is a miénket. Ezen a beszélgetésen hárman lennénk: Te, Radu és én. Aztán a kérdések és a válaszok alapján együtt eldönthetjük, hogy neked való-e a Szörf rendszer szemléletmódja, illetve maga a tréning. Így könnyebben hozhatsz döntést a jelentkezésed kapcsán. Azonban jelentkezhetsz úgy is, hogy nem veszed igénybe a konzultáció lehetőségét.

A Szörf Kereskedési Rendszer oldalán megtalálod a konzultációra történő jelentkezés, és a vásárlás lehetőségét is.

További információk a Szörf Kereskedési Tréningről