Szelektív látás

Valószínűleg sok kereskedő tapasztalta már magán, hogy kereskedés közben az elme bizonyos információkat egyszerűen kiszűr, másokat pedig előtérbe helyez. Előfordul, hogy egy jelzés csak utólag válik nyilvánvalóvá, amikor már késő reagálni rá. Ilyenkor nem feltétlenül arról van szó, hogy figyelmetlenek vagyunk, kapkodunk, vagy egyszerűen nem ismerjük fel az adott mintázatot. Lehet, hogy a jelzés ismerős, mégis kívül marad a figyelmünkön, mintha ott sem lenne.

A szelektív látás nem kizárólag a kezdő vagy a fejlődő kereskedőknél figyelhető meg. A tapasztalt kereskedőknél is jelen lehet, csakhogy más módon és más következményekkel. Hogy ez pontosan mit jelent, annak szemléltetésére két csoporton keresztül vizsgáljuk meg a jelenséget: az elsőbe a fejlődőket, a másodikba pedig a tapasztalt kereskedőket sorolom.

Ebben a csoportban a szelektív látás hatása többnyire negatívan érvényesül. Előfordulhat, hogy nem vesszük észre az egyértelmű beszállási jelzéseket, vagy ha már pozícióban vagyunk, a piac egymás után adja a jeleket arra, hogy az ügyletünk nem a megfelelő irányba halad, és mégsem teszünk semmit a kockázat csökkentése érdekében. Sőt, a legrosszabb esetben még a stopot is kivesszük abban bízva, hogy az ármozgás hamarosan megfordul.

Ilyenkor gyakran nem az információ hiányzik, hanem az elfogadás. Nem akarjuk tudomásul venni, hogy ezúttal nem lett igazunk, rosszul ítéltük meg az irányt, és az elképzelésünk nem igazolta vissza a piac. Pedig a veszteség a kereskedés természetes része, és egy előre meghatározott kockázatvállalás esetén annak ára az a veszteség, amelyet eleve hajlandóak voltunk vállalni.

Ha azonban ezt a veszteséget nem vagyunk hajlandóak elfogadni, és mindenáron ragaszkodunk az eredeti elképzelésünkhöz, a piac könnyen sokkal magasabb árat fizettethet velünk. Az eredetileg vállalt kockázat helyett így akár többszörös veszteség is kialakulhat – szélsőséges esetben pedig a teljes számla is veszélybe kerülhet.

Ha elvárjuk, hogy igazunk legyen, akkor minden olyan információ, amely nem erősíti meg az elképzelésünket, kellemetlenné válhat számunkra. Amit pedig kellemetlennek vagy fenyegetőnek érzékelünk, azt hajlamosak lehetünk figyelmen kívül hagyni, jelentéktelennek tekinteni, vagy magyarázatot keresni rá, hogy miért nincs valódi jelentősége. Ennek egyik oka lehet a veszteségtől és a fájdalomtól való félelem. A veszteséget az ember természetes módon kellemetlen élményként éli meg, ezért ösztönösen törekszik annak elkerülésére. A kereskedésben ez könnyen oda vezethet, hogy inkább nem veszünk tudomást bizonyos információkról, mintsem elfogadjuk azt, hogy az ügyletünk nem úgy alakul, ahogy szeretnénk.

Minél erősebben akar valaki nyerni, és minél inkább szeretné elkerülni a veszteséget, annál nehezebbé válhat számára azoknak a jeleknek az észrevétele és elfogadása, amelyek arra utalnak, hogy az eredeti elképzelése már nem érvényes. Ilyenkor az elme különféle magyarázatokat kereshet: ellenérveket gyárt, más információkat emel ki, vagy egyszerűen kisebb jelentőséget tulajdonít annak, ami ellentmond a saját várakozásainknak.

Ez a folyamat részben tudatosan, részben automatikusan is működhet. A veszélyek észlelésére adott ösztönös reakcióinkat jól ismerjük: ha például egy tárgy hirtelen felénk repül, önkéntelenül is elhajolunk előle. A pszichésen kellemetlen információk esetében hasonló elkerülési mechanizmusok működhetnek, csak jóval kevésbé látványos formában. A figyelmünk ilyenkor beszűkülhet, és elsősorban azokat az információkat vesszük észre, amelyek összhangban vannak az elképzelésünkkel. Eközben az ellentmondó jelek háttérbe szorulhatnak, és akár az is előfordulhat, hogy utólag csodálkozunk rá valamire, ami korábban teljesen nyilvánvaló volt. A jelzés végig ott volt. Nem a piac változott meg utólag – mi láttuk másképp.

El kell fogadnunk, hogy a veszteség a kereskedés szerves része. Ha nem lenne veszteség, nyereség sem lehetne. A kettő nem egymás ellentéte, hanem ugyanannak a folyamatnak a két oldala – mint egy érme két oldala. A jelentést és az előjelet mi adjuk hozzá: nyereségként vagy veszteségként értelmezzük azt, ami történik.

Ha valóban elfogadjuk, hogy a veszteség a kereskedés természetes része, akkor nem minden egyes veszteségként zárt ügyletet kudarcként fogunk megélni. Elfogadjuk azt is, hogy a kereskedésnek ára van, és ezt az árat nem tudjuk teljes egészében elkerülni. Legfeljebb azt tudjuk meghatározni, hogy egy adott ügyletben mekkora kockázatot vagyunk hajlandóak vállalni. Ez az elfogadás sokat változtathat a kereskedéshez való viszonyunkon. Ha nem a veszteség elkerülése lesz az elsődleges cél, csökkenhet a stressz, a frusztráció és a szorongás, és könnyebbé válhat a piac jelzéseinek elfogulatlanabb értelmezése.

És van ennek egy érdekes következménye is: a veszteségtől való félelem nemcsak a veszteséges ügyletekhez való viszonyunkat befolyásolhatja. A nyereség elfogadása is okozhat problémát. Például az, aki állandóan attól tart, hogy a már meglévő profit eltűnik, túl korán zárhatja a nyerő pozícióit. Így ugyanúgy a veszteségtől való félelem irányíthatja a döntését, csak ezúttal a nyereség oldalán.

Muszáj elfogadni, hogy a veszteség szerves része a kereskedésnek. Ha nem lenne veszteség, akkor nyereség sem lehetne. Egyszerűen nincs meg egyik sem a másik nélkül. Csupán az elme által keltett illúzió, hogy a veszteség és a nyereség két különböző dolog lenne. Szemléljük inkább egy egészként a „kettőt”, mint egy érmét, amelynek két oldala van. Az előjelet mi kreáljuk hozzá, és ha valamit megkülönböztetünk pluszként, azzal már meg is teremtettük a negatív fogalmát. Ha valóban elfogadjuk a veszteséget mint az egész részét, nem félünk tőle, és hajlandók vagyunk megfizetni a kereskedés árát (úgysem tehetünk mást), akkor a lehető legjobb állapotban leszünk ahhoz, hogy sikeresen és eredményesen kereskedjünk.

Amikor eltűnik a veszteségtől való félelem, azzal együtt megszabadulhatunk számos gátló tényezőtől is, mint stressz, frusztráció, szorongás, és legyen bármilyen abszurd a hangzása, a nyereségtől való félelemtől is. Mert a kettő itt is ugyanaz. Aki fél a veszteségtől, az a nyereségtől is fél, és tudattalan szinten mindent el fog követni, hogy megóvja magát a nyeréstől.

Ebben a csoportban a szelektív látás következménye akár kedvező is lehet. Tapasztalt kereskedőknél előfordulhat, hogy nem vesznek észre bizonyos, első látásra belépésre alkalmasnak tűnő helyzeteket annak ellenére, hogy a grafikon alapján akár indokoltnak is látszana a pozíciónyitás. Később azonban kiderülhet, hogy ezek a szép kihagyott ügyletek veszteségesek lettek volna. Ilyenkor érdekes kérdés, hogy miért nem léptek piacra? Előfordulhat, hogy a helyzet egyszerűen nem váltotta ki azt a reakciót, amely egy tapasztalt kereskedő számára a belépést indokolná. Máskor tudatosan is felismeri a jelzést, mégsem nyit pozíciót, mert valami nem áll össze számára, és nem feltétlenül tudja ezt azonnal racionális érvekkel megmagyarázni. Ha megkérdezik tőle, miért nem lépett, akár azt is mondhatja: „Éreztem, hogy ez most nem az igazi.” És ez valóban lehet megérzés. A kérdés azonban az, hogy honnan származik ez a megérzés? Könnyű ebből azt a következtetést levonni, hogy a tapasztalt kereskedő azért sikeres, mert hallgat a megérzéseire. Ez azonban veszélyes félreértés lenne. Egy kezdő vagy fejlődő kereskedő érzései ugyanúgy származhatnak félelemből, vágyból, bizonytalanságból vagy az előző ügyletek hatásából. Attól, hogy valamit erősen érzünk, még nem lesz igazunk.

A tapasztalt kereskedő megérzése mögött viszont hosszú idő alatt felhalmozott tapasztalat állhat. Rengeteg korábbi piaci helyzet, mintázat, reakció és következmény épülhet be úgy a gondolkodásába, hogy egy részük már nem tudatos elemzés formájában jelenik meg. Ez kívülről úgy tűnhet, mintha egyszerűen érezné, mi fog történni, miközben lehet, hogy valójában csak azt érzékeli, hogy az adott helyzet nem illeszkedik ahhoz a mintához, amelyre korábban megtanult figyelni. Ez azonban nem valamiféle különleges képesség, és nem is tévedhetetlen. A tapasztalat legfeljebb azt teszi lehetővé, hogy bizonyos információkat gyorsabban észrevegyünk, súlyozzunk és értelmezzünk, akár anélkül, hogy minden egyes lépést tudatosan végiggondolnánk. Ehhez kapcsolódik a flow állapota is, amelyben a kereskedő figyelme erősen a jelenlegi piaci helyzetre irányul, és a döntések sok esetben kevésbé érződnek tudatos, lépésről lépésre végzett elemzésnek. Mark Douglas ezt az állapotot a „Zónában” való kereskedésként írta le.

Nem az a mester, aki a kereskedésben a megérzéseire is hallgat. Pontosabb lenne azt mondani: a kellő tapasztalattal rendelkező kereskedő idővel képes lehet arra, hogy bizonyos helyzetekben a megérzéseire is támaszkodjon. A kettő között lényeges különbség van. Az első állítás azt sugallja, hogy a megérzés követése önmagában a profi hozzáállás része. A második viszont azt, hogy a megérzésnek előfeltétele van: a tapasztalat. Ezért a fejlődő kereskedőt inkább óvnám attól, hogy a megérzéseit önmagában megbízható kereskedési jelzésnek tekintse.

A bizonytalan érzések helyett sokkal fontosabb egy világos, következetes szabályrendszer kialakítása és annak megtanulása, hogy a döntéseket akkor is végre tudjuk hajtani, amikor érzelmileg nem ezt szeretnénk. A tapasztalatot nem lehet görcsös akarattal vagy erőből megszerezni. Az idővel, gyakorlással, megfigyeléssel, hibákból való tanulással és következetes munkával épül fel. Nem az a cél, hogy előidézzük magunkban az „Érzést”, hanem az, hogy olyan tudás és tapasztalat alakuljon ki bennünk, amelyből az idő múlásával természetesen megszülethet.

Visszatérve tehát a második csoport szelektív látásához: a nagy tapasztalattal rendelkező kereskedőknél már olyan mennyiségű rendezett tapasztalat halmozódhat fel, amely lehetővé teszi, hogy bizonyos piaci helyzeteket gyorsan, akár tudatos elemzés nélkül is értelmezzenek. Természetesen ők sem tudják biztosan, merre fog haladni az ár. A tapasztalat nem jelent tévedhetetlenséget. A különbség inkább abban lehet, hogy a döntéseik mögött kialakult egy olyan mintafelismerési képesség, amely segít számukra a valószínűbb forgatókönyvek azonosításában.

A kereskedésben végső soron nem bizonyosságokra, hanem valószínűségekre építünk. A tapasztalt kereskedő sem tudja, mi fog történni a következő gyertyában vagy a következő ügyletben. Azt viszont megtanulhatja, hogy egy adott helyzetben mekkora kockázat mellett melyik lehetőségnek érdemes esélyt adni. És talán éppen ez az egyik legfontosabb különbség a fejlődő és a tapasztalt kereskedő között: nem az, hogy az egyik tudja, mi fog történni, a másik pedig nem. Hanem az, hogy a tapasztalt kereskedő megtanul együtt élni azzal, hogy nem tudhatja biztosan.

A szelektív látás tehát nem egyszerűen arról szól, hogy mit veszünk észre a grafikonon. Arról is szól, hogy mit vagyunk képesek elfogadni abból, amit látunk. A fejlődő kereskedő gyakran azt látja, amit látni szeretne. A tapasztalt kereskedő pedig idővel megtanulhatja azt is észrevenni, amit korábban még nem vett észre – és elfogadni azt, amit a piac mutat, akkor is, ha az ellentmond az elképzelésének. A chart ugyanaz marad. A kérdés az, hogy mi mit látunk belőle.