Stratégia építés

Sokan úgy vágnak a kereskedésbe, mintha egy sötét szobában próbálnának eligazodni: felkapnak néhány indikátort, felteszik a grafikonra, és abban reménykednek, hogy ezek majd megmutatják az utat. A valóság azonban az, hogy az indikátorok csupán halvány visszhangjai annak, ami a piacon történik. Ha nem értjük az ármozgás logikáját, akkor bármennyi színes vonalat, oszcillátort vagy jelet pakolunk egymásra, a rendszerünk ingatag, kaotikus és kiszámíthatatlan marad. A legnagyobb tévedés az, amikor egy kereskedő a stratégiát nem a piaci struktúrára, hanem az indikátorokra építi, holott ezek soha nem helyettesítik azt az élő, elsődleges információt, amelyet maga az ár ad. Amíg nem látjuk tisztán, mi történik a charton, addig minden indikátoralapú megoldás csak újabb réteg a félreértésre. A jó kereskedő éppen ezért nem az indikátorok számát növeli, hanem a látásmódját élesíti: először megérti a piacot, és csak utána választ olyan eszközöket, amelyek támogatják, nem pedig irányítják a döntéseit. Az alábbi képen egy túlzsúfolt chart látható, ahol elveszik a lényeg.

A stratégia építés első és megkerülhetetlen lépése mindig a chart tiszta, közvetlen elemzése, mégpedig bármiféle indikátor nélkül. A piac elsődleges információforrása maga az ár, és minden egyéb jel, vonal vagy oszcillátor csupán ennek az árnak az utólagos, származtatott ábrázolása. Amíg a kereskedő nem látja át saját szemével a trend irányát, az ármozgás belső szerkezetét, a támaszok és ellenállások rendszerét, a fordulós minták jellegét vagy a volatilitás változásait, addig semmilyen indikátor nem fog valódi segítséget nyújtani. Az indikátor ugyanis mindig az ár után reagál, soha nem előtte, és ezért csak egy statikus lenyomatát adja annak, ami valójában már megtörtént. Ha a trader nem képes önállóan leolvasni a charton zajló folyamatokat, akkor az indikátor sem fogja helyette elvégezni ezt a munkát, bármilyen fejlettnek vagy kifinomultnak is tűnik. Ezért is igaz az a kritikus, de lényegre törő megfogalmazás, hogy az indikátor nem a stratégia alapja, hanem legfeljebb annak ellenőrző eszköze. Ha valaki fordítva használja, és az indikátorra bízza a döntést, könnyen egy hibás, ingatag és félreértéseken alapuló rendszerben találja magát.

A kereskedők egyik legtipikusabb hibája az, amikor egymás mellé több olyan indikátort tesznek fel, amelyek valójában ugyanazt az információt ismétlik meg más formában. A grafikon ilyenkor látványosan zsúfolttá válik, a kereskedő pedig abban a hitben ringatja magát, hogy minél több megerősítést lát, annál jobb döntést hoz, miközben valójában csak ugyanannak a jelnek a különböző változataival foglalkozik. A trendkövető indikátorok – mint az EMA, az SMA, a WMA, a HMA, a T3 vagy a McGinley Dynamic – mind ugyanarra válaszolnak: merre tart az ár. Ha ezekből kettőt-hármat is összehalmozunk, valójában nem több jelzést kapunk, csak ugyanannak a trendirány-információnak különböző változatait látjuk.

Ugyanez történik akkor is, amikor a momentum indikátorokat párosítják össze gondolkodás nélkül. Az RSI, a Stochastic, a MACD, a CCI vagy a Williams%R mind ugyanazt a jelenséget próbálja leírni: hogy mennyire gyors vagy épp kifáradó az aktuális mozgás, illetve, hogy a piac túlvett vagy túladott állapotban van-e. Ha ezek közül kettőt-hármat is egyszerre használ valaki, akkor csupán ugyanazt a momentumjelzést látja különböző színekben és formákban, miközben azt hiszi, hogy több oldalról megerősítést kap.

Szintén gyakori tévedés, amikor egy belépő jelzést adó indikátort egy olyan szűrővel egészítenek ki, amely ugyanarra a logikára épül. Ha például egy kereskedő a MACD kereszteződésére lép be, majd az RSI valamelyik zónájával próbálja „szűrni”, valójában egyazon momentumjelenséget figyel kétszer, ami nem mélyíti a stratégiát, hanem éppen ellenkezőleg, félrevezetheti azt. A többszörös megerősítés illúziója nem erősíti a rendszert, csak elhomályosítja a lényeget: elég egy jól megválasztott eszköz, ha valóban megértjük, mire szolgál.

A kereskedők jelentős része azért használja rosszul az indikátorokat, mert nincs tiszta képük arról, hogy az adott eszköz mire való, milyen kérdésre ad választ, és milyen piacokon vagy helyzetekben működik jól. Az indikátorok különböző problémákra adnak megoldást, mégis sokan úgy alkalmazzák őket, mintha univerzális belépőjeleket rejtenének. Az egyik legjobb példa erre az RSI, amely eredetileg a momentum erősségét méri, vagyis azt, hogy mennyire gyors az aktuális ármozgás. Ennek ellenére sok kezdő úgy tekint rá, mintha trendforduló-jelző lenne, és automatikusan shortot keres, ha az érték eléri a hetvenes szintet. A valóság ezzel szemben az, hogy erős trendekben az RSI képes tartósan túlvett vagy túladott tartományban maradni anélkül, hogy az ár bármiféle fordulást mutatna.

A Bollinger-szalagok szintén gyakran esnek áldozatul a téves értelmezésnek. Sokan azt hiszik, hogy a szalag érintése vagy áttörése fordulatot jelez, holott a Bollinger valójában csak a volatilitás szélsőértékeit mutatja, és egy erős impulzus során természetes, hogy az ár kilóg a felső vagy alsó sávból. Az ADX esetében is rendszeres hiba, hogy a kereskedők irányjelzőnek tekintik, pedig ez az indikátor kizárólag a trend erejét méri, az irányt viszont egyáltalán nem mutatja.

A helyes indikátor-használat felépítése valójában ott kezdődik, ahol a legtöbb kereskedő soha nem tart: a stratégia koncepciójánál. Az első lépés soha nem az, hogy indikátorokat válogatunk egymáshoz, hanem az, hogy megfogalmazzuk, mit is akarunk látni az ármozgásban. Ebben a szakaszban még nincs szükség semmilyen technikai eszközre, csak tiszta kérdésekre, amelyek világossá teszik a stratégia alapelveit. A kereskedőnek először azt kell megértenie, hogy merre tart a trend, hol alakulnak ki támaszok és ellenállások, hol helyezkedik el a likviditás, mikor mutat jelet a piac fordulásra, mikor gyorsul fel egy mozgás, és mikor kezd kifáradni. Ha ezekre a kérdésekre a grafikon alapján egyértelmű válaszokat tud adni, akkor jut el odáig, hogy az indikátor egyáltalán szóba kerülhet.

Ekkor következik a második lépés, amelyben a már megfogalmazott koncepcióhoz választunk néhány, legfeljebb két-három indikátort. A megfelelő indikátor kiválasztása mindig a stratégia természetéből fakad. Ha a rendszer trendkövető, akkor elegendő egy mozgóátlag, amely megmutatja az irányt, mellé egy momentumjelző, például az RSI, amely a kilengéseket érzékeli, és egy ADX, amely a trend erejét méri. Egy mean reversion stratégia (azon az elven alapul, hogy az ár időszakosan eltávolodik az átlagtól vagy egyensúlyi értéktől, majd nagy valószínűséggel visszatér oda) esetében a kombináció teljesen más, hiszen ott az RSI extrém tartományai, a Bollinger-szalagok szélsőértékei és a Stochastic kifáradásra utaló jelzései segítik a döntést. Egy volatilitásalapú megközelítésnél az ATR mutatja a szükséges stopot, a Bollinger a tágulást, a Keltner csatorna pedig a szűkülést. A lényeg minden esetben ugyanaz: csak olyan indikátort használunk, amely egyértelműen kiegészíti, nem pedig megismétli a már meglévő információt.

A helyes indikátorhasználat harmadik alapelve, hogy az eszközök kizárólag megerősítésre szolgálnak, soha nem belépési jelként. A belépés logikáját mindig az ár, a gyertya és a szint hármasa határozza meg, az indikátor pedig csak azt a célt szolgálja, hogy amit látunk, azt hitelesítse. Nem gondolkodik helyettünk, nem dönt a nevünkben, és nem szabad úgy tekinteni rá, mintha előre jelezné a piac következő lépését. Amikor az indikátor átveszi a vezetést, a stratégia elveszíti a gerincét, és ugyanúgy összedől, mint egy ház, amelyet nem alapra, hanem díszburkolatra építettek.

Van azonban egy egyszerű, mégis rendkívül erős szabály, amely sok kereskedőt megkímélne a rossz indikátor választástól: ha nem tudod egyetlen világos mondatban megfogalmazni, hogy az adott indikátor mire való, akkor azt nem érted eléggé, és ezért nem helyezheted el a stratégiádban. Egy jó indikátornak mindig van egy tömör, könnyen érthető definíciója. Az RSI azt mutatja meg, hogy mennyire gyors vagy extrém a mozgás. A Stochastic azt jelzi, mikor fárad ki egy impulzus. A mozgóátlag az ár átlagos irányát és ritmusát teszi láthatóvá. Ha az indikátor funkciója nem ilyen tiszta, vagy ha egyáltalán nem tudod megfogalmazni, akkor biztos lehetsz benne, hogy nem illik a rendszeredbe. A stratégia eszköztára nem attól lesz erős, hogy sok minden van benne, hanem attól, hogy minden, amit használsz, pontos céllal és szükségszerűen került bele.

A cikk végén érdemes visszatérni ahhoz a gondolathoz, amely valójában az egész kereskedési rendszerünk alapját adja: a piacot nem az indikátorok értik, hanem a kereskedő. Egy stratégia erejét soha nem az adja, hogy hány különféle jelzést, színes vonalat vagy technikai eszközt zsúfolunk egymás mellé, hanem az, hogy mennyire világos a fejünkben, mit is akarunk valójában látni az ármozgásban. Az indikátorok csak abban segítenek, hogy a már meglévő értelmezésünk pontosabbá, strukturáltabbá vagy következetesebbé váljon, de önmagukban semmit sem tesznek hozzá ahhoz a gondolkodáshoz, amelyet nélkülük fel sem tudnánk építeni.

Éppen ezért igaz az a tömör, mégis mélyen elgondolkodtató megállapítás, hogy egy jó stratégia nem attól válik erőssé, hogy mennyi indikátor támogatja, hanem attól, hogy a kereskedő tisztán látja, mit akar felismerni, és az eszközök csak ezt erősítik meg. Az indikátor nem csodaszer, és soha nem is volt az. A valódi kereskedő nem indikátorokból épít rendszert, hanem logikából, megfigyelésből és következetes gondolkodásból. A technikai eszközök csak akkor kapnak helyet a stratégia szívében, ha pontosan tudjuk, miért kerültek oda. Ha ezt megértjük, akkor az indikátor többé nem dönt helyettünk, hanem végre azt a szerepet tölti be, amelyre eredetileg is szánták: a tiszta gondolkodás támogatását.

Mindezek a félreértések egyetlen okra vezethetők vissza: sokan nem azt kérdezik, hogy „mire való ez az indikátor?”, hanem azt, hogy „mikor ad jelet?”. Ha azonban nem értjük a mögöttes logikát, akkor az indikátor használata nemhogy segíteni nem fog, hanem kifejezetten árthat a döntéshozatalnak. Az eszközök célja nem az, hogy varázsgombként működjenek, hanem hogy a piaci jelenségeket mérhetővé, értelmezhetővé tegyék. Csak akkor adnak valódi értéket, ha pontosan tudjuk, milyen kérdésre keressük velük a választ.

Ha még nincs megfelelő kereskedési szisztémád, akkor tekintsd meg a Szörf Mini Stratégiát! A Szörf Mini nem csupán egy forex kereskedési technika, hanem olyan oktatóanyag, amellyel elsajátíthatsz egy piaci látás- és elemzési módot. Ezzel a szisztémával bármelyik piacon eredményesen kereskedhetsz; legyen az deviza, index, kripto, részvény vagy nyersanyag. Ami ennél a rendszernél fontos, hogy azok a termékek, amelyeken használni akarod, gyakran végezzenek trendelő mozgásokat, és ne az legyen rájuk a jellemző, hogy iránytalanul csapkodnak.