A cikket Radulovic Attila írta.

A Trader Klub hagyományt szeretne teremteni minőségi webináriumok szervezésével. A webináriumokon ingyenesen vehetnek részt az érdeklődők.

2018. december 13-án, 18.00-kor tartottuk a második ingyenes, Trader Klub webináriumot, amelynek vendégelőadója Kiss Csaba volt az ÁrfolyamTV-től.

Az alábbiakban bemutatjuk Csabát, továbbá ő is ír néhány mondatot magáról, illetve előadásáról.

Az előadóról

Kiss Csaba

Kiss Csaba

Diplomázott Elliott hullám elemző. Sok éven át bankban dolgozott, majd elemzőként a Portfolio.hu-nál, továbbá egy angol brókercég magyarországi értékesítőjeként. 2015 nyarán indította saját árfolyamelemző vállalkozását az ÁrfolyamTV.hu-t. Az elmúlt három évben több, mint ötezer elemzés készített, és emellett kétszáz óra videóelemzést tartott. Szeret emberekkel foglalkozni, szenvedélye az oktatás.

„Kiskereskedőként kezdtem, így tapasztalatból tudom, hogy mennyire nehéz megtalálni azt a stratégiát, amely valóban működik. Tizenöt éve kereskedem, és ezalatt volt időm megtanulni a leckét. Az oktatással az a szándékom, hogy a múltban elkövetett hibáimból és tapasztalataimból okulva, az emberek megkímélhessék magukat a szükségtelen veszteségektől – amelyek sok esetben a teljes megtakarításuk elvesztését jelenti.”

Az előadás témájáról

Elemzek, nem jósolok

Fordulatra utaló jelek a vezető tőzsdei termékeken

„Örömömre szolgál, hogy a Trader Klub következő webináriumán bemutathatom nektek, hogyan elemzem azokat az instrumentumokat, amelyekkel magam is kereskedem. Az előadásomon az Elliott hullámelmélet keretein belül arra törekszem, hogy a lehető legobjektívebb képet alkotva megkeressem a fordulók jeleit a világ vezető tőzsdei termékein, amelyek az SP500, NASDAQ, DAX, FTSE és CAC. Ezeken az instrumentumokon fogok közép és hosszabbtávú elemzéseket végezni, és konkrét példákon keresztül betekintést nyújtani Elliott hullámelméletbe.”

A webinárium felvétele

A webinárium vágott felvételét itt tudod megtekinteni. Figyelmedbe ajánljuk a webináriumainkon történő élő részvételt, hiszen úgy akár élőben is kérdezhetsz az előadótól!

Ha még nem vagy feliratkozva a Trader Klub hírlevelére, ezt mindenképpen tedd meg, hiszen a közelgő webináriumokra csak ott tudsz jelentkezni.

Szeretnél hasonló tartalmakat kapni?

Iratkozz fel a Trader Klub hírlevelére!