Horváth Gábor: Szörf az indexeken

Rendszeresen szervezünk minőségi webináriumokat a Trader Klub keretein belül, amelyekkel az a célunk, hogy hasznos tudást és információt közvetítsünk a követőink számára. A webináriumokon ingyenesen vehetnek részt az érdeklődők.

2020. március 10-én kedden, 18.00-kor tartott Trader Klubos webináriumunk előadója Horváth Gábor volt.

Az előadóról

Horváth Gábor

Horváth Gábor

Horváth Gábor vagyok, a Trader Klub társalapítója és szerkesztője. 2006-ban kezdtem a tőzsdei kereskedést, 2010-től a kereskedés a fő tevékenységem. Számomra ez nem munka, hanem hivatás. Szeretem azt, amit csinálok. Ez a szerelem hozta magával, hogy elkezdtem átadni az ismereteim és a tapasztalataim azoknak, akik szintén elhivatottságot éreznek a szakma iránt.”

Az előadás címe

Szörf az indexeken

Az előadás témájáról

  • Először is egy jól áttekinthető és egyszerű technikát fogok bemutatni, amit a klubban Szánkó stratégiának neveztünk el. Ez a stratégia a Szörf rendszer egy részlete, azonban önmagában is megállja a helyét. Bármelyik terméken és idősíkon alkalmazható. A technika az újonnan induló trendeket célozza meg, és azokon belül keresi a piacra lépés lehetőségét mindaddig, amíg nem fordul a mozgás.

  • Mivel a Szánkó stratégia leginkább indikátorok jelzésein alapul, így jól automatizálható. Ezért miután bemutattam a stratégiát, utána a Hibrid+ expert segítségével ellenőrizzük múltbéli adatokon (az MT4 stratégia teszterében), hogy mennyire életképes a technika. DAX M5-ös idősíkon nézünk vissza két évet.

  • Továbbá bemutatom a februárban kötött ügyleteimet, amelyeket a DAX és a NASDAQ instrumentumokon kötöttem alacsony idősíkokon. Nem teszek kivételt nyerő és bukó ügyletek között, mindegyiket megnézzük, és elmondom, hogy mit miért csináltam. A menet közben felmerülő kérdéseket is megválaszolom. Ezek az ügyletek a Szörf kereskedési rendszer szerint nyíltak, és aszerint voltak menedzselve, de a Szánkó stratégia alapján is nagyon jól lekövethetők. Mivel februárban 122 darab ügyletet kötöttem, ezért idő hiányában nem tudjuk az összes pozíciót megnézni, de azért így is sokat átbeszélhetünk.

A webinárium felvétele

A webinárium vágott felvételét itt tudod megtekinteni. Figyelmedbe ajánljuk a webináriumainkon történő élő részvételt, hiszen úgy akár élőben is kérdezhetsz az előadótól!

Szeretnéd elsajátítani a kereskedés és piacelemzés képességét?

Ha érdekel a technikai elemzés, és szeretnél elsajátítani egy nyereségesen működtethető szabályrendszert, akkor a figyelmedbe ajánljuk a Szörf Mini Kereskedési Stratégiát, továbbá a Tőzsdeklubot, ahol láthatod és begyakorolhatod a rendszer alkalmazását.

Csatlakozz a Tőzsdeklubhoz!

Tetszett ez a cikk? Oszd meg, hogy másokhoz is eljuthasson!

Hozzászólás

A szerzőről: Radulovic Attila

Radulovic Attila vagyok, a traderklub.hu társalapítója és szerkesztője. Remélem, hasznosnak találod az oldalon található anyagokat! Célom, hogy hatékony segítséget nyújtsak Neked a kereskedéssel és az automatizálással kapcsolatban.