A cikket Horváth Gábor írta.

Valószínűleg tapasztaltátok már magatokon is, hogy kereskedés közben az elme olykor blokkol, illetve megszűr bizonyos információkat, és már csak akkor vesszük észre, hogy ott vannak (voltak) a jelzések, amikor már túl késő. Ilyenkor nem csupán arról van szó, hogy figyelmetlenség, kapkodás vagy a mintázatok ismeretének – tudásnak – a hiánya miatt nem vesszük észre, ami szinte beleüvölt az arcunkba. Hanem arról, hogy tényleg nem látjuk, és nem fogjuk fel a jól ismert sémákat, mintha azok ott sem lennének. Figyelemre méltó, hogy a szelektív látás nem csak a kezdő és a haladó kereskedőknél tapasztalható, hanem a profiknál is. Azonban utóbbi csoportnál az elme által megszűrt információ minősége mégis mást eredményez, mint mondjuk a fejlődő kereskedők esetében. A szemléltetés kedvéért most két csoportra osztom a kereskedőket, és így járom körbe a szelektív látás érdekes jelenségét. Az első csoportot a fejlődő kereskedők alkotják, a másodikat pedig a profik és mesterek.

Első csoport

A görcsös akarásnak előbb vagy utóbb még nagyobb veszteség az ára.

Itt a szelektív látás hatása, illetve annak eredménye leginkább negatívan érvényesül – már amennyiben előjelezzük az élmény ránk és az egyenlegünkre gyakorolt hatását. Ilyenkor például nem látjuk az egyértelmű beszállási jelzéseket, vagy ha benne is vagyunk egy pozícióban, és a piac  egymás után rajzolja a jeleket, hogy nem a jó irányban van az ügyletünk, mégsem teszünk semmit a kockázat csökkentése érdekében, vagy ami a legrosszabb, esetleg ki is vesszük a stopot abban bízva, hogy megfordul az ármozgás. Utóbbi esetben gyakran arról van szó, hogy nem vagyunk hajlandók tudomásul venni a tényt, miszerint nem lett igazunk, nem találtuk el az irányt, és hogy ennek meg kell fizetni az árát, ami nem más, mint az önként vállalt kezdeti kockázat összege. Sajnos a belátás hiányának és a görcsös akarásnak előbb vagy utóbb még nagyobb veszteség az ára, akár a teljes számla rámehet.

Ne várj el semmit, és nem lesz fájdalom

Ha elvárjuk, hogy igazunk legyen, akkor bármely információ, ami nem erősíti meg az elvárásunkat fenyegetővé válik az elménk számára. Ami pedig fenyegető, azt nemes egyszerűséggel blokkolhatja vagy jelentéktelennek tünteti fel. A fájdalomtól való félelem igen mély bevésődés. Az ember a veszteséget ösztönösen fájdalomként éli meg, és mindenáron el akarja kerülni. Ilyenkor az elménk inkább figyelmen kívül hagy bizonyos információkat, mintsem elviselje a fájdalmat, ám ebből még nagyobb veszteség származhat. Minél inkább csak nyerni akar valaki, és elkerülni a bukókat, annál kisebb lesz a toleranciája, hogy észrevegye azokat a jeleket, amelyek azt mutatják, hogy az ügylet már nem lehet nyerő. Ez a mechanizmus létezik tudatos és tudatalatti szinten is. Tudatalatti szinten a fizikai fájdalomtól például úgy véd minket, hogy amikor repül felénk egy tárgy, akkor tudattalanul is elhajolunk előle. Viszont tudatos szinten a fájdalmasnak ítélt információk ellen úgy próbál védelmezni, hogy kifogásokat kerestet velünk, elleninformációkat, amelyek csökkentik a fájdalmas valóság jelentőségét, vagy egyszerűen csak arra kényszerít, hogy hazudjunk magunknak. A tudattalan szinten működő, nem fizikai fájdalom elkerülésére szolgáló mechanizmus sokkal bonyolultabb és misztikusabb, mert az elménk egyszerűen leblokkolja a figyelmünket, így nem látunk más alternatívát. A figyelem beszűkül, és csak arra az információra koncentrálunk, amely távol tart minket a fájdalomtól. Eközben az információ, amely tisztán megmutatja a valódi trendet – vagy a jó lehetőséget –, láthatatlanná válik. Persze a jó lehetőség mindvégig ott volt, csak a képességünk nincs meg ilyenkor, hogy felfogjuk.

Elfogadás = Megoldás

Amikor eltűnik a veszteségtől való félelem, azzal együtt megszabadulhatunk számos gátló tényezőtől.

Muszáj elfogadni, hogy a veszteség szerves része a kereskedésnek. Ha nem lenne veszteség, akkor nyereség sem lehetne. Egyszerűen nincs meg egyik sem a másik nélkül. Csupán az elme által keltett illúzió, hogy a veszteség és a nyereség két különböző dolog lenne. Szemléljük inkább egy egészként a „kettőt”, mint egy érmét, amelynek két oldala van. Az előjelet mi kreáljuk hozzá, és ha valamit megkülönböztetünk pluszként, azzal már meg is teremtettük a negatív fogalmát. Ha valóban elfogadjuk a veszteséget – mint az egész részét –, nem félünk tőle, és hajlandók vagyunk megfizetni a kereskedés árát (úgysem tehetünk mást), akkor a lehető legjobb állapotban leszünk ahhoz, hogy sikeresen és eredményesen kereskedjünk. Amikor eltűnik a veszteségtől való félelem, azzal együtt megszabadulhatunk számos gátló tényezőtől is, mint stressz, frusztráció, szorongás, és legyen bármilyen abszurd a hangzása, a nyereségtől való félelemtől is. Mert a kettő itt is ugyanaz. Aki fél a veszteségtől, az a nyereségtől is fél, és tudattalan szinten mindent el fog követni, hogy megóvja magát a nyeréstől.

Második csoport

A mester érzései nem a gondolatok által jönnek létre, hanem a rengeteg tapasztalatból.

Akiknek volt kitartásuk idáig eljutni az írásban, nekik csupa jó hírrel szolgálhatok. Ha a kereskedésben is ilyen kitartóak, akkor profivá és mesterré válhatnak, akiknél szintén tetten érhető olykor a szelektív látás. Azonban ebben a csoportban a jelenségnek az eredménye leginkább pozitív kimenetelű. Ugyanis több tapasztalt tradernél előfordul (nem is túl ritkán), hogy nem látnak meg bizonyos belépésre alkalmas helyzeteket annak ellenére, hogy a grafikonon látszólag tiszta kép bontakozik ki, amely alkalmasnak látszik a pozíció nyitásra. Viszont ezekről a nem észrevett és kihagyott tiszta jelzésekről aztán kiderül, hogy veszteségesek lettek volna. Ebben az esetben az elme nem a tudatos szinten szelektálja a jónak tűnő, ám a veszteséget magában hordozó szignált, mivel feltehetőleg el sem jutott hozzá, mert a tudatalatti eleve a lomtárba dobta. Ám tudatos szinten is megfigyelhető ez a jelenség, amikor eljut az elméhez a szép információ, azonban mégis fennakad a rostán. Ilyenkor tudatosul a traderben a szignál ténye, látja is, azonban mégsem nyitja meg az ügyletet, mert a zsigereiben érzi, hogy az adott esetben valószínűbb, hogy a látszat csal. Aztán ha a tanítványok (már ha vannak) megkérdezik tőle, hogy itt vagy ott miért nem lépett piacra, akkor nem tud racionális szinten válaszolni. Mit lehet ilyenkor mondani? „Éreztem.” És ez igaz is.

Csakhogy ebből a válaszból valaki téves következtetéseket is levonhat, miszerint „az a mester, aki a kereskedésben a megérzéseire is hallgat”. Tehát: „hallgatni kell a megérzéseinkre?”  Igen ám, de nem mindegy, hogy kinek vannak megérzései! És hogy a szóban forgó érzések honnan és miből erednek? Ugyanis a gondolatok érzéseket váltanak ki, még a legzavarosabbak is, sőt, leginkább azok. A mester érzései nem a gondolatok által jönnek létre, hanem a rengeteg tapasztalatból, ami idővel tudássá kristályosodott. A mester nem is gondolkodik kereskedés közben, hanem egyfajta meditatív állapotban figyeli a csártokat – divatos kifejezéssel élve a flowban (áramlásban) van. Mark Douglas ezt az állapotot hívta a Zónában való kereskedésnek.

Vegyük elő újra a már említett útkereső következtetését: „Az a mester, aki a kereskedésben a megérzéseire is hallgat.” Rendezzük át ezt az állítást így: A mester a kereskedésben már hallgathat a megérzéseire is.

A kettő között óriási a szemantikai különbség. Míg az első állítás azt feltételezi, hogy az a profi hozzáállás, ha hallgatunk a megérzéseinkre, addig a második azt mondja, hogy előbb tedd bele az energiát, válj mesterré, aztán már hallgathatsz olykor az érzéseidre is, mert azokat nem a zavaros gondolatok hívják elő.

A fejlődő kereskedőket óvnám attól, hogy bármiféle sugallatra vagy érzésre hallgassanak.

A fejlődő kereskedőket óvnám attól, hogy bármiféle sugallatra vagy érzésre hallgassanak. Továbbá, görcsös akarással és erőből sem lehet siettetni a profivá válás folyamatát, csak hátráltatni. Nem kell akarni az Érzés megjelenését sem, mert az úgyis magától fog megérkezni, majd amikor ő akarja. De addig is szigorú szabályrendszeren belül kell kereskedni, amelyben nincs gondolkodás, mert a szabályok mondják meg, hogy mikor mi a teendő. Ez az elmekondicionálás ágyaz meg a flow állapotnak, ahol szintén nincs gondolkodás, és ilyenkor teheti már meg a kereskedő, hogy olykor megkerülje, vagy figyelmen kívül hagyja a szabályokat. De először idáig el is kell jutni, és nem csak beképzelni, hogy már ott vagyunk!

Visszatérve a második csoport szelektív látásához – legyen az tudatos vagy tudatalatti –, esetükben már annyi információ vált rendezett tapasztalattá és tudássá, hogy elemzés és gondolkodás nélkül is képesek értelmezni a mozgások valószínűségét. Természetesen ők sem tudhatják biztosan, hogy merre fog haladni az ár (senki sem tudhatja), és el is vétik olykor az irányt. 

A tőzsdei kereskedés valószínűségi játék (persze a bennfentes kereskedésre ez nem igaz). A mesterek mindig a nagyobb valószínűségnek vagy nyereségnek adnak esélyt. Emellett valóban elfogadják a kockázatot, és a veszteséget a tevékenységük részeként. A veszteség elfogadásának a következménye, hogy a fájdalomtól való félelem megszűnik, így a félelemből eredő hibák is eltűnnek. Ekkor lesz olyan állapotban a kereskedő, hogy képes észrevenni a számára lényegest, és amikor a helyzet megkívánja, időben cselekszik is.