Ez a bejegyzés-sorozat Gábor kereskedési rendszeréről, a Szörfről szól. Az előző részben említettük, hogy május utolsó hetében indul a Szörf tréning, mely ezt a rendszert tanítja meg részletesen az elhivatott érdeklődőknek. Ahhoz, hogy megvilágításba helyezzük a tréning komplexitását, Gábor ma a kereskedés alappiléreiről beszél.
A Szörf cikksorozat tematikája
Tapasztalatom és ismereteim szerint a sikeres kereskedésnek négy fő tartóoszlopa van, és akinél erősen állnak ezek a tartóelemek, annak nincs félnivalója a piacon. Viszont ha a négy közül akár egy is hiányzik vagy gyenge lábakon áll, bizonytalan lesz a felépítmény – azaz a kereskedés –, amely bármikor összedőlhet – és össze is fog, csak idő kérdése. Viszont hogy biztatót is mondjak, ha egyszer sikerül felépíteni ezeket a tartóoszlopokat, akkor szilárdan megvetettük a lábunkat ezen a területen.
Fontossági sorrendben az alábbi négy alappillérre gondolok.
- Pszichológia – mentális felkészültség
- Piaci látásmód – szemlélet
- Kockázat és pénzkezelés (money management)
- Belépési szignálok, stratégiák
Pszichológia
Ahogy a fenti felsorolásban is látható, a mentális felkészültséget tettem az első helyre, mivel hiába a jó látásmód, kockázat és pénzkezelés vagy stratégiák ismerete, ha mindezeket nem képes az ember a gyakorlatban is hatékonyan alkalmazni. Szó szerint a hajunkra kenhetjük az elméleti ismereteket és tudásanyagot, ha nem vagyunk képesek valóban használni azokat.
Temérdek pszichés gátja lehet a sikernek: félelem, stressz, bizonytalanság, mohóság, figyelmetlenség, türelmetlenség, dekoncentráció, alulmotiváltság, görcsösség, düh, stb. Gigantikus és nagyon szubjektív terület a tőzsdepszichológia, rengeteg egyedi és tipikusnak mondható ággal, és egyelőre úgy fest a számomra, hogy a helyes mentális hozzáállást nem lehet megtanítani. Persze elmondhatom mindazt a másik embernek, amit minden bizonnyal ő maga is tud, de azzal valószínűleg nem lesz beljebb. Továbbá felhívhatom a figyelmet a buktatókra, tanácsot is adhatok, amelyeket senki nem fogad meg 🙂 Mintha legbelül arra vágyna az ember, hogy maga is megélje és megtapasztalja mindazt, amitől a tapasztaltabb kereskedők óvni akarják. Persze ne gondoljátok, hogy én voltam vagy vagyok az üdítő kivétel, aki mindent úgy csinált, ahogy a mesterek mondták. Kékre-zöldre vertem magam az évek alatt, és az első időkben azt sem tudtam, hogy merre vagyok arccal.
[…] minél jobban sértjük a kereskedés íratlan szabályait, annál inkább veszélybe kerül a legfontosabb eszközünk, a tőkénk. Tőke nélkül pedig nincs lehetőségünk gyakorolni és végigmenni az úton.
Az is lehet, hogy ez így van jól, és mindenkinek át kell esnie bizonyos gyerekbetegségeken, és végig járnia a személyes kálváriáját – már ami a kereskedővé válást illeti. Azonban továbbra is arra biztatok, hogy nagyon komolyan kell venni az intelmeket, mert minél jobban sértjük a kereskedés íratlan szabályait, annál inkább veszélybe kerül a legfontosabb eszközünk, a tőkénk. Tőke nélkül pedig nincs lehetőségünk gyakorolni és végigmenni az úton.
Látásmód
A mozgások természetének a megértése.
Számomra azt jelenti a piaci látásmód fogalma, hogy egy konkrét szemlélet szerint viszonyulunk és közeledünk a mozgásokhoz. Például olyan mintázatok – vagy trendek – kialakulását keressük, amelyeket már ismerünk, és bizonyítottan újra és újra megismétlődnek, visszatérnek. Ha a számunkra ismerős jelenségekkel dolgozhatunk, azok nagy előnyt jelentenek. Ez az előny nem feltétlenül az ötven százaléknál nagyobb esély a találatra, de akár így is lehet. Komoly előny lehet akár az is, ha jelentősebb ár elmozdulás történik – még ha ritkábban is –, de a mi javunkra (de ez is csak egy példa).
[…] nem csak egy féle szemlélet (iskola) lehet jó. A lényeg, hogy megtaláljuk azt, amelyik közel áll hozzánk, tudjunk azonosulni a gondolatiságával, és ha ez megtörtént, akkor köteleződjünk el az adott irányzat felé.
Ne legyenek kétségeink, senki nem tudhatja biztosan, hogy mi lesz a következő pillanatokban, hogy merre halad tovább az ár. Mindenki csak találgat. A hangsúly a valószínűségeken és az előnyökön van, és hogy rendszerben találgassunk.
Tehát a látásmód a látottak értelmezésének egy fajtája – rendszerbe szedése. Szeretném kiemelni, hogy nem csak egy féle szemlélet (iskola) lehet jó. A lényeg, hogy megtaláljuk azt, amelyik közel áll hozzánk, tudjunk azonosulni a gondolatiságával, és ha ez megtörtént, akkor köteleződjünk el az adott irányzat felé.
A sikeresség érdekében meg kell hozni a döntést, hogy melyik iskolát követjük, abban elmélyülni, és a mesterévé válni.
Kockázat és pénzkezelés
Kockázatkezelés hiányában csak idő kérdése, hogy elpárologjon a kereskedésre szánt tőke. A kockázat kezelésével határozhatjuk meg, hogy mekkora lehet maximálisan az összeg, amelyet elveszíthetünk az adott pozíción. Nagyon fontos tényező, hogy az egyenleghez mérten mekkora összeget kockáztatunk egy ügyleten. A pszichológiai faktor mellett gyakorlati jelentősége is van, mivel nem mindegy, hogy hány vesztő ügyletet bír ki a számlánk komolyabb vérveszteség nélkül.
A nagyobb vesztő periódus nem megtörténhet, hanem biztos, hogy megtörténik!
Nem vagyunk egyformák, és nyilván a kockázatvállalási hajlandóságunk is eltérő. Nem pusztán a pszichés vesztőspirálba kerülés miatt nem ajánlom a túl magas kockázatot, hanem amiatt az univerzális törvény miatt sem, miszerint legyen bármilyen jó a találati arányunk, előbb-utóbb belefutunk egy hosszabb vesztő szériába, és a túlvállalt kockázat miatt komoly kár érheti a számlát.
A nagyobb vesztő periódus nem megtörténhet, hanem biztos, hogy megtörténik!
A pénzkezelés (money management) lényege, hogy amennyiben lehetőség van rá, akkor csökkentsük a nyitott ügylet kockázatát, továbbá védjük és maximalizáljuk az elérhető profitot. Az ügylet menedzselési szakaszában zajlódhat például a stop húzása (szigorúan csakis a profit irányában), részkizárások, pozícióépítések. Mind ezek a kockázat csökkentését és a profit maximalizálását szolgálják.
Belépési szignálok, stratégiák
Amikor be tudtam magamnak azonosítani, hogy hol járhat az árfolyam a térképen, illetve nagy valószínűséggel merre haladhat – vagy nem haladhat – tovább, akkor lesz szükségem a különböző szignálokra és stratégiákra. Itt már a finomhangolás zajlik, és ezek segítségével keresem a piacra lépés lehetőségeit, illetve nyitok ügyleteket.
A négy tartóoszlop mindegyikéről – külön-külön is – rengeteget lehet beszélni, azonban ebben az írásban csak megemlékeztem róluk – nem a mindenre kitérő tanulmány írása volt a cél. A tréning során részletesen bemutatom a különböző helyzetekre szolgáló szignálokat.
Szeretnéd elsajátítani a kereskedés és piacelemzés képességét?
Ha érdekel a technikai elemzés, és szeretnél elsajátítani egy nyereségesen működtethető szabályrendszert, akkor a figyelmedbe ajánljuk a Szörf Mini Kereskedési Stratégiát, továbbá a Tőzsdeklubot, ahol láthatod és begyakorolhatod a rendszer alkalmazását.