Búcsúm a DAX indextől

Jelen időszakban az élet szinte minden területén nagy átrendeződéseknek lehetünk a tanúi, amelyek alól a piacok sem kivételek.

Az elmúlt években a DAX és Dow Jones instrumentumokkal kereskedtem. Mindig azon nyitottam pozíciót, amelyiken éppen kialakult az ideális setup. Gyakran előfordult, hogy olyan egyetértésben mozogtak együtt, hogy egyszerre mindkettőn beszálltam, majd a menedzseléssel versenyeztettem őket. Körülbelül egy évvel ezelőtt figyeltem fel rá, hogy a DAX-on egyre kevesebb pozíciót nyitok, aminek az volt az oka, hogy egyre zavarosabbá vált a chart, így csökkentek a számomra ideálisnak mondható helyzetek. Először ennek nem tulajdonítottam különösebb jelentőséget, mivel korábban számos alkalommal tapasztaltam hasonlót, azaz nehezebben kereskedhető időszakot, amely hetekig vagy akár egy-két hónapig is eltarthatott.

Ezután eltelt néhány hét, talán pár hónap, azonban nem érkezett meg a várt javulás, majd a kíváncsiság kedvéért végeztem egy összevetést a két termékkel, hogy „x” időszakban, melyiken mekkora volt a profit és drawdown. Az eredmény mellbevágó volt, mivel azt láttam, hogy DAX-on fele akkora lett a nyereség, viszont a drawdown majdnem a kétszerese a Dow-nak. Ettől kezdve jobban figyeltem a DAX-ra, és mivel a helyzet továbbra sem javult, végül úgy döntöttem, hogy a figyelem energiát, amit addig ráfordítottam, a jövőben inkább csak a Dow-nak adom, aztán majd meglátjuk, hogy mit hoz a holnap.

Teltek múltak a hónapok, és annak ellenére, hogy manuálisan nem kereskedtem a DAX-on, azért figyelemmel kísértem a mozgását, már csak azért is, mert Raduval éles számlán futtatjuk a Hibrid+ robotunkat – automata módban. Sajnos a robot teljesítményére is kihatott a DAX karakterének a változása, mert az addig felfelé hasító profitgörbe lefelé fordult. Persze ilyenkor találgat az ember, hogy mi történhetett, így én is felállítottam a magam hipotézisét.

Mi történt?

A covid lavina 2020 elején indult, és ekkor le is szakadt szinte minden index árfolyama. Ez önmagában még nem jelentett volna gondot, mivel éppen úgy kereskedhetünk sikeresen csökkenő piacokon, mint az emelkedőn. A DAX esetében a valódi problémát abban véltem felfedezni, hogy a 2020. február végén magas forgalom mellett elindult, négy hétig tartó esés után, az árfolyam újra meglódult felfelé, azonban a forgalom jelentősen visszaesett.

Az alábbi képen a határidős DAX index grafikonja látható, havi felbontásban. Egy gyertya egy hónapot ölel fel, és a chart alján látható függőleges vonalak, szintén egy-egy hónap forgalmát mutatják.

DAX index chartja, havi idősík

2020 márciusától az árfolyam újra emelkedni kezdett, majd néhány hónap után elérte a leszakadás előtti árszintet, sőt, meg is haladta, és napjainkig folyamatosan új történelmi csúcsokat ér el. Azonban az emelkedés ellenére a forgalom márciustól folyamatosan csökken, és ez év októberben több mint a felére esett vissza. Csökkent a forgalom, csökkent a likviditás, és mivel személy szerint alacsony idősíkokon kereskedem (a robotunk paraméterezése is alacsony időperiódusra van hangolva), így sokkal inkább negatívan érintett a lanyhuló forgalom, mintha magasabb idősíkon trédelnék. Ennek a következő okai vannak. Az alábbi képen is látható, hogy mennyire tagolt és darabos M1-es időperióduson a DAX grafikonja. A gyertyák 80%-a között rések (gap) figyelhetők meg.

A DAX kereskedés során nehezebb a dolgunk a gapek miatt

Első ránézésre a rések csak akkor szúrnak szemet, amikor szó szerint üresség tátong két gyertya között, azonban akkor is gap-ekről van szó, amikor egy gyertya zárása után a következő gyertya nyitása jóval feljebb vagy lejjebb történik, majd ugyanaz a gyertya betölti ezt a rést. Ez a jelenség okozza, hogy töredezett kép tárul elénk, mintha valamilyen egzotikus, alacsony forgalmú devizát vagy egyéb terméket látnánk. A korábbi években ilyet nagyon ritkán lehetett tapasztalni a DAX-nál.

A likviditás hiánya sokkal kiszámíthatatlanabbá teszi az alacsony időperiódusok mozgását, mivel nincsenek jelen a valódi nagy pénzek, amelyek meglódítják, és munícióval látják el a trendeket. Nem állítom, hogy minden kereskedőnél problémát okoz az alacsony forgalom, azonban esetemben igen, mivel én trendkövető technikákat alkalmazok, és a rendszeremnek nem kedvez a gyatra és hektikus mozgás. Továbbá, a sok résnek köszönhetően megnő a csúszás (slippage) mértéke és gyakorisága, amelyből az következik, hogy nem ott teljesülnek a megbízások és a stopok ahol szeretnénk. Előfordult, hogy a csúszás miatt nem a vállalt 1%-ot vesztettem az adott ügyleten, hanem 1.5%-ot, és ez számomra már nem vállalható, ha túl gyakran történik. Hangsúlyozom, hogy a slippage leginkább alacsony idősíkon jelent problémát, ahol a szűk stopok és a kockázatkezelt méretezés miatt viszonylag nagy lot mérettel lehet pozíciót nyitni, így 2-3 pip (vagy akár több) csúszás érzékenyen érinthet bennünket.

A töredezett kép és a hektikus mozgás nem csupán az M1-es időperióduson figyelhető meg. Az M5-ön is egyre ritkábban tapasztalhatók kiegyensúlyozott trendek. Az alábbi képen a DAX M5-ös grafikon látható, és manapság nem sokat kell keresgélni, hogy ilyen csúf mozgásokat találjunk.

Hektikus mozgások a DAX indexen

DAX komponensek bővítése

2021. szeptember végén a DAX-ot alkotó komponenseket 30-ról 40-re bővítették. Nem állítom, hogy a bővítés hátterében a likviditás csökkenése állt, azonban voltak olyan várakozások, hogy ezután megnő az instrumentum forgalma. Azóta eltel másfél hónap, azonban semmi ilyen változást nem tapasztaltam. Persze még mindig népszerű, és viszonylag likvid termékről van szó, azonban korántsem annyira, mint azt megszokhattuk, és az én kereskedési stílusomhoz ez már nem elég. Ezért úgy döntöttem, hogy leveszem a figyelmem róla, és jó ideig nem is próbálkozom vele. Pár havonta azért talán ránézek, azonban elbúcsúztam a DAX kereskedésétől manuális és robot módban egyaránt.

A forgalom csökkenés lehetséges okai

Technikai kereskedőként számomra nem fontos, hogy milyen fundamentális tényezők állnak egy-egy mozgás vagy karakterváltozás mögött. Ami lényeges, hogy észrevegyem, és kezeljem a változásokat. Azonban érdeklődés szinten engem is kíváncsivá tesz némely jelenség. A DAX index tükrözi a német gazdaságot, amely 2020 óta finoman szólva nem dübörög, csakhogy a forgalom csökkenés ellenére mégis újabb csúcsokat ér el az index árfolyama. Nem lennék meglepve, ha alaptalanul lenne ennyire túlértékelve. Továbbá, elképzelhetőnek tartom azt a teóriát, hogy a kripto piacok sok befektetőt és jelentős tőkét szívtak el egyéb piacoktól. A pandémia berobbanása után ténylegesen kitört a kripto láz, és az emberek tömegesen rohantak meggazdagodni a kripto kereskedésből. Ez a féktelen hájpolás és népszerűség a jelen pillanatokban is tart, és egyelőre nem látszik, hogy lanyhulna. Persze a túlértékeltség nem pusztán a kripto pénzekre korlátozódik, mert ugyanez megfigyelhető egyéb vezető tőzsdei termékeknél. A környezetemben is tapasztalom, hogy egyre többen „kereskednek” kripto devizákkal úgy, hogy fogalmuk sincs róla, hogy mit csinálnak, csak mennek a tömeg (vagy valaki) után, és csak nyomják a telefonjukon a Buy gombot. A Nagy gazdasági világválság (1929-33) kirobbanása előtt ugyanez a jelenség volt megfigyelhető a részvénypiacon. Azokban az időkben szinte mindenki részvényeket vásárolt a taxi sofőrtől a háziasszonyig, és az egeket ostromolta az optimizmus, és a hurrá, buli van eufórikus hangulata. Aztán az óriási túlértékeltség következményeként részvénypiaci buborék alakult ki, amely 1929. október 24-én, a fekete csütörtökön kidurrant.

Számomra megfejthetetlen, hogy a mostani világvége hangulat miért kedvez annyira a kripto piacnak, de utólag valószínűleg érteni fogom. Végezetül Newton-tól idéznék, aki maga is tőzsdézett, és egy kisebb vagyon elvesztése után a következőket mondta.

„Ki tudom számítani az égitestek mozgását, de kiszámíthatatlan az emberi őrület.”

(Isaac Newton)

Tetszett ez a cikk? Oszd meg, hogy másokhoz is eljuthasson!

6 hozzászólás

  1. Csaba 2021-11-10 at 18:44 - Reply

    Nagyon köszönöm az írásodat, megnyugodtam, pont ezen a folyamaton és véleményen vagyok én is mostanában, valami készülődik a világban.

    • Horváth Gábor 2021-11-11 at 12:33 - Reply

      Kedves Csaba! Örülök, hogy hasznosnak találtad a bejegyzést.

  2. Rudolf Róbert 2021-11-11 at 11:30 - Reply

    Én is nagyon köszönöm az alapos elemzést!
    Adódik a kérdés, hogy nem vár-e ugyanez a Dow-ra is?
    És akkor mi az irány, ha elkötelezett kereskedők vagyunk?
    A devizák (számomra) már rég kerülendők.
    Gyanítom, hogy ha bekövetkezik a válság, akkor az nem lesz lekereskedhető, mert hirtelen beszakadással fog járni. Nem?
    Nem lehet kifejleszteni a jelenlegi helyzetre (és az esetleges beszakadásra) egy speciális stratégiát?
    Az nem lehet, hogy – abból kiindulva, hogy most, és a közelgő jövőben teljesen megváltoznak a kereskedési körülmények,
    ezért átmenetileg félre kell tenni a jól bevált és kiforrott tapasztalatot és logikát és teljesen máshogy megközelíteni a piacot az eredményesség érdekében? Kereskedőként az a dolgunk, hogy alkalmazkodjunk.
    Kérdezem ezt úgy, hogy én nem vagyok elég okos ahhoz, hogy tudjam a választ.

    • Horváth Gábor 2021-11-11 at 13:04 - Reply

      Szia Robi! Valóban megeshet a Dow-val is, bár még mindig az USA a világ legnagyobb gazdasága, körülbelül ötször akkora, mint Németországé. Ez egyelőre jó hír azoknak, akik valamilyen amerikai indexekkel kereskednek. A Dow-nál is tapasztaltam némi változást, de még semmi olyasmit, ami komolyabb aggodalomra adna okot. Ha a DAX-hoz hasonlóan mégis drámai mértékben csökkenne a likviditása, akkor még ott van az SP500 vagy a NASDAQ100. Ha ezek is kiesnének, akkor nincs mese, átvándorolnék a kripto piacra, mivel a devizákat már régen elhagytam.
      Ha világválság lesz, azt nem tudhatjuk előre, hogy a grafikonokon hogyan csapódik majd le. Elképzelhető, hogy hosszas bearish trendekkel korrigálnak a piacok, megszakítva kisebb, nagyobb bullish mozgásokkal. Ez esetben ugyanúgy kereskedhetünk, mint korábban, csak több lesz a short pozíció. Ha viszont a hisztéria uralkodik el, akkor jobb lesz kimaradni abból az időszakból, és inkább elmenni fizetésnélküli szabadságra. 🙂 Utóbbi nekem túl instabil ahhoz, hogy megpróbáljak stratégiákat összetákolni rá. Inkább megvárom, amíg megnyugodnak kedélyek, mert én nem szeretek zavarosban halászni. Ha pedig akkora lenne a reccs, hogy teljesen összeomlana a pénzügyi rendszer, és rántaná magával a tőzsdéket is, hát… valószínűleg más foglalkozás után kellene nézni. 🙂

  3. Szabó Ervin 2021-11-11 at 16:22 - Reply

    Szia,

    a Spike-trder-nél megy a dax.

    • Horváth Gábor 2021-11-11 at 16:28 - Reply

      Szia! Nem vonom kétségbe, hogy vannak technikák, amelyeknél nem jelent problémát ez a fajta karakter változás. Az általam alkalmazott szisztéma döcögőssé vált DAX alacsony időperióduson.

A szerzőről: Horváth Gábor

Horváth Gábor vagyok, a Trader Klub társalapítója és szerkesztője. 2006-ban kezdtem a tőzsdei kereskedést, 2010-től a kereskedés a fő tevékenységem. Számomra ez nem munka, hanem hivatás. Szeretem azt, amit csinálok. Ez a szerelem hozta magával, hogy elkezdtem átadni az ismereteim és a tapasztalataim azoknak, akik szintén elhivatottságot éreznek a szakma iránt.