A stratégia nem végállomás, hanem kezdet

A kérdés

A kereskedésben eltöltött első három-négy évemben – sok kollegához hasonlóan – engem is erőteljesen foglalkoztatott az a kérdés, hogy mennyi profitot lehet csinálni azzal a stratégiával, amely aktuálisan éppen akkor felkeltette az érdeklődésemet. Én is részt vettem tanfolyamokon, tréningeken, szemináriumokon és mindenféle előadásokon, amelyek a tőzsdei kereskedés és a forex körébe tartoztak. Kerestem a tutit. És ahol csak lehetett én is a kérdések kérdését tettem fel. Megerősítésre volt szükségem – méghozzá külsőre –, hogy biztos legyek a dolgomban, nem csak az időmet és a pénzemet fecsérlem arra a bizonyos tanfolyamra és szisztémára. Akkor még nem jöttem rá néhány dologra, amit ma már tudok.

A felfogásom és a szellemi képességeim átlagosnak mondhatók. Vannak területek, ahol fogékonyabb vagyok, van ahol kevésbé, és valahol még kevésbé. (Szumma szummárum, én kiegyezem az átlagos minősítéssel.) Ezt azért említem, mert az emberek döntő többsége semmilyen előnnyel nem indul ezen a területen, és ez velem is így volt.

Amit ma a kereskedésről tudok – legyen az technika vagy pszichológia –, az nem tehetségből vagy zsenialitásból fakad (sajnos nem születtem trader zseninek), hanem a kereskedésre fordított időből, szenvedésből és tanulásból.

A mentális gátak és elakadások igen változatosak és egyéniek lehetnek.

Visszatérve a kérdéshez (mennyi profitot lehet ezzel vagy azzal a stratégiával csinálni), amit oly sokszor feltettem az előadók, oktatók, trénerek felé, és vagy konkrét választ kaptam vagy kitérőt, azonban sajnálatosan egyikőjük sem hajtott el a búsba, és nem rázott meg, mint Krisztus a Vargát, hogy ébredjek fel a transzból. Ez persze nem róható fel nekik, és nem von le semmit a szakmai tudásukból, de ha annakidején elmagyarázza nekem valaki, hogy a kérdésem alapvetően hibás nézetről tanúskodik, akkor talán (de nem biztos) megspórol nekem néhány év tévelygést.

A mentális gátak és elakadások igen változatosak és egyéniek lehetnek, és ezeket leginkább saját magunknak kell felismerni és orvosolni. Ma már látom, hogy az akkori – és nem egyetlen – elakadásom cseppet sem egyedi, sőt bátran mondhatom, hogy sokaknál az egyik legáltalánosabb sikert gátoló tényező. Ha még pontosabb akarok lenni, akkor azt mondom, hogy nem a rossz kérdés a probléma, mert az csak tünete az alapvetően hibás szemlélet- és gondolkodásmódnak.

Ok és okozat

Annak, hogy miért tettem fel annyiszor a szóban forgó kérdést, több oka is volt, és a problémám gyökere ott húzódott meg.

A stratégia „csak” egy eszköz

A sikert nem csak a stratégia fogja elhozni, és nem a stratégia csinálja a pénzt, hanem a kereskedő – aki megfelelően alkalmazza azt. Bármelyik stratégia egy eszköz csupán, és önmagában nem képes a csodára, mert mi kellünk hozzá. Nem lehet mérlegre tenni, hogy mi a fontosabb, a stratégia vagy az ember. A kettőt nem lehet szétválasztani. Ha bármelyik hiányzik az egyenletből, nincs siker. Amikor a tuti stratégiát hajszoltam, akkor megfeledkeztem a másik komponensről: magamról. Ez a páros alkotja azt az egységet, amely nélkül eltéved az ember a piac dzsungelében.

A sikert nem csak a stratégia fogja elhozni...

Nem a végállomás, hanem a kezdet

Az eredményes kereskedéshez elengedhetetlen a jó szisztéma használata, és természetesen a szabályainak a betartása. Amíg a kereskedés nem valamilyen rendszer keretein belül történik, addig csak szerencsejátékról lehet beszélni. A kereskedővé válás folyamata a tanulással, az elmélyüléssel és a gyakorlással indul el. Amíg nincs a kezünkben stratégia, addig nincs mit gyakorolni, nincs miben elmélyülni, és nincs mit csiszolni, vagy magunkra szabni. A mentális és pszichés akadályokon sem tudunk dolgozni mindaddig, amíg nem szembesülünk azzal, hogy mit sértünk meg, mire nem figyelünk, miben hibázunk stb. Kell egy keretrendszer, amely megmutatja, hogy hol és mikor vétünk ellene.

Nálam akkor indult meg az jól tapasztalható fejlődés, amikor elköteleződtem a Szörf kereskedési rendszer mellett. Végeredményben nem volt haszontalan a megelőző évek kínlódása, mert a sok-sok információból aztán sikerült kihámozni a számomra lényeges elemeket, amelyekből aztán felépítettem a saját látásmódomat és szisztémámat, így elindulhattam a magam útján. Persze utólag már látom, hogy sok időt megspórolhattam volna. Nem feltétlenül kell négy-öt évet küszködni az eredményekért.

A személyes tapasztalásom és tanulságom az, hogy bármilyen szisztéma, stratégia megszerzése még nem a végcél, és nem lehet elégedetten hátradőlni azzal, hogy most már dőlni fog a pénz. A munka ezután kezdődik, és ez a pont lehet a sikerhez vezető út kezdete.

Szeretnél hasonló tartalmakat kapni?

Iratkozz fel a Trader Klub hírlevelére!

Szeretnéd elsajátítani a kereskedés és piacelemzés képességét?

Ha érdekel a technikai elemzés, és szeretnél elsajátítani egy nyereségesen működtethető szabályrendszert, akkor a figyelmedbe ajánljuk a Szörf Mini Kereskedési Stratégiát, továbbá a Tőzsdeklubot, ahol láthatod és begyakorolhatod a rendszer alkalmazását.

Csatlakozz a Tőzsdeklubhoz!

Tetszett ez a cikk? Oszd meg, hogy másokhoz is eljuthasson!

6 hozzászólás

  1. Sándor Géza 2018-09-25 at 05:13 - Reply

    Tetszett.

  2. Sándor Géza 2018-09-25 at 05:14 - Reply

    Tetszett, egyezem.

  3. Csaba 2018-09-25 at 18:59 - Reply

    Nagyon jó ez a cikk és hasznos,mert rámutat arra hogy a kereskedés miért önismereti szakma. A kerekedési stratégiák megtanulhatóak,de a pszichológia nem,pedig azon áll vagy bukik minden.

  4. Telepy Miklós 2018-09-26 at 09:05 - Reply

    Ha valaki azt mondja, hogy meg tudlak ismertetni egy stratégiával, egy szisztémával, de nekem nem működik és nem ismerek mást sem, aki tudta volna alkalmazni, akkor Te fordítanál időt és enertgiát a megtanulására, hogy hátha majd én tudom használni és hátha én tudok vele profitot termelni?
    Természetes, hogy ahogy a végétől visszafelé a harmadik bekezdésben írtad:
    „A kereskedővé válás folyamata a tanulással, az elmélyüléssel és a gyakorlással indul el. Amíg nincs a kezünkben stratégia, addig nincs mit gyakorolni, nincs miben elmélyülni és nincs mit csiszolni vagy magunkra szabni.”

    Ezért én csak egy olyan stratégia megtanulásába kezdenék bele, amit mások már leteszteltek és tudják sikeresen alkalmazni, azaz megerősítést várok – csak az induláshoz -, kívülről és személyektől. Tudom, hogy ez nem garancia arra, hogy én is sikeres leszek, de a gyakorlás a demózás során ennek ki kell derülni.

    Te úgy ismerkedtél meg a Szörf kereskedési rendszerrel, hogy valaki kifejlesztette és Te megtanultad tőle?

    • Horváth Gábor 2018-09-26 at 11:15 - Reply

      Kedves Miklós!
      Egyetértek veled, valóban nem tanácsos foglalkozni olyan stratégiával, amellyel senki nem tud eredményesen dolgozni. Körüljárni és érdeklődni egy szisztéma felől teljesen helyénvaló. Viszont a stratégia eredményeinek a latolgatását már nem tartom célravezetőnek és jó viszonyítási alapnak, mivel nagyon sok múlik azon, hogy ki és hogyan használja azt az eszközt. Ugyanazzal az ecsettel más és más minőségben festenénk le ugyanazt a tájat.

      Kérdésedre válaszolva, a Szörf kereskedési rendszer legtöbb elemét én is úgy tanultam, de nem úgy, mint komplett kereskedési rendszert. Úgy született, hogy sok ismeretet – tanultakat – gyúrtam egybe, és hozzátettem a saját tapasztalataimat és megfigyeléseimet. Több év alatt állt össze.

  5. Telepy Miklós 2018-09-26 at 22:49 - Reply

    Kedves Gábor!
    Egytértek, hogy egy stratégia eredményei személy függőek, és hosszas gyakorlás után derül ki, hogy nekem mennyire eredményes. De azért csak nagyobb kedvel kezdek neki egy olyan stratégia megtanulásába és gyakorlásában, amivel mások erdményesebbek, mint egy olyan stratégiával, ami jóval kisebb hozammal kecsegtet. Persze az is lehet, hogy én egy olyan stratégiával leszek a legeredményesebb, mint amivel mások sokkal gyengébb eredményeket értek el.

Hozzászólás Válasz megszakítása

A szerzőről: Horváth Gábor

Horváth Gábor vagyok, a Trader Klub társalapítója és szerkesztője. 2006-ban kezdtem a tőzsdei kereskedést, 2010-től a kereskedés a fő tevékenységem. Számomra ez nem munka, hanem hivatás. Szeretem azt, amit csinálok. Ez a szerelem hozta magával, hogy elkezdtem átadni az ismereteim és a tapasztalataim azoknak, akik szintén elhivatottságot éreznek a szakma iránt.